Kedves Soma!

Én egy 17 éves lány vagyok, és 6 hónapja van kapcsolatom egy olyan fiúval, akivel tökéletesen megértjük egymást, minden nagyon jó köztünk. Elhatároztam, hogy lefekszem vele, és ezt közöltem az édesanyámmal is, ugyanis azt szerettem volna, ha előbb nőgyógyászhoz megyünk, és íratunk gyógyszert (ugyanis az óvszerekben nem bízom, és nem szeretnék teherbe esni). Ő először beleegyezett ebbe, de később, miután elmondta édesapámnak, hogy mit szeretnék, apu azt mondta, hogy szó sem lehet arról, hogy lefeküdjek a barátommal. Akkor már anyu sem állt mellém. Megmondták nekem, hogy nem lehet szexuális kapcsolatom sekivel, amíg nem leszek 18! De hát nekem is vannak érzéseim, vágyaim, és testem, amelynek nem tudok és nem is akarok nemet mondani! Szeretem ezt a fiút, és kívántam/kívánom őt. És hát múlt héten meg is történt, aminek meg kellett történnie, lefeküdtünk. Jó lenne erről beszélni édesanyámmal, de félek, hogy baj lesz belőle, és hogy esetleg nem hagynak majd találkozni a barátommal. 

Szerinted mit tegyek? Ha elmondanám anyunak, akkor talán megértené… Vagy inkább ne mondjak neki semmit? A szüleim azt hiszik, hogy minden fiatal srácnak csak a szex kell, de ez nem így van!!! Nem tudom, hogy mitől akarnak annyira megóvni. Anyum folyton azt szajkózza, hogy szüzesség csak egy van, és ha azt elveszíted, akkor többé nem kapod vissza. Ebben igaza is van, de hát nem lehetek szerzetesnő azért, mert még nem vagyok 18!!! Kérlek, Soma, segíts!

Zsuzsi

 

Kedves Zsuzsi!

Elindultál a felnőtté válás útján. És nemcsak azért, mert elvesztetted a szüzességedet, hanem mert meghoztál egy önálló döntést, és ennek a felelősségét, következményeit vállaltad. Ez maga a felnőttlét. Én döntök, és csakis én vagyok felelős a döntéseimért, nem hárítom, nem kenem másra a döntéseim következményét. 

Az a helyzet, amelyben te vagy, a generációd tipikus problémája. Már többször használtam azt a kifejezést, hogy „hídgeneráció”. Ez pont abba a korosztályba tartozókat jelöli, akik most élik meg a nőiségüket, tehát ebbe mindketten beleesünk. Hídgeneráció vagyunk azért, mert hidat képezünk az anyánk és a lányunk – vagy leendő lányunk – között, és nagyon más, ahogyan a két generáció megéli a nőiségét, a szexualitást, a partnerkapcsolatban a személyiségét. (Nagyon izgalmas téma, ebből írom a szakdolgozatomat is.) Anyáink még abban éltek, hogy szűzen illik férjhez menni, a te korosztályod (ahogy a saját gyerekeim is) már azt hallja sokfelől, hogy érdemes a házasság megkötése előtt több szerelmet megtapasztalni, együtt élni, ráértek férjhez menni. Sőt egyre inkább dívik az a felfogás, hogy felesleges a papír. (Én nem ezt osztom, ugyanis minden rituáléban hatalmas ősi energia van, és ezt az energiát felelősség használni.) 
Mindenesetre az új évezred, az új kor hatalmas változást hozott a férfi-női kapcsolati minták és a nemi identitás megélésében. Elkezdődött az individualizáció és a spirituális felébredés is. Az előző generációk által adott útmutatás már nagyon sok mindenben lejárt – de nyilván vannak alapvető és örök értékek is.

Az, hogy a szüzességet 18 év fölött vagy házasságban lehet/kell elveszíteni, nem létező „szabály”. A tested, a szüzességed, az érzelmeid, a gondolataid mind-mind csak a tiéd! SENKINEK nincs joga bármelyiket is birtokolni, rendelkezni fölötte. És látod, mégis ez történik. Édesapád az előző generáció szokás- és szemléletrendszerében nőtt föl, és meg lehet őt is érteni, hogy ragaszkodik azokhoz a hagyományokhoz és ahhoz az értékrendhez, amely már zsigerileg beléivódott. Ezt látta a szüleitől, nagyszüleitől, ahogyan ők is ezt hozták magukkal az ősöktől.

Jelenlegi világunkban a változás gyors és intenzív, aki nem elég rugalmas és nyitott, az a múltban tapad. Rugalmas és nyitott pedig csak az tud lenni, akiben komoly belső tartóerő van, éppen ezért nem kell másba (legyen az eszme, vallás, egy másik ember, szokás stb.) kapaszkodnia. Ehhez nagy önismeret és ősbizalom is kell. Komoly belső szabadság, „univerzális állampolgárság”. 
A lényeg az, hogy az apukád ez esetben ragaszkodik a papíron való nagykorúságodhoz. Te viszont ragaszkodsz önmagadhoz, és ezt nagyon jól teszed. Ahogy mondtam: a te tested, a te érzelmeid – és immár a te emléked, ami megtörtént! És örvendezz, ünnepelj, mert szüzesség valóban csak egy van, úgyhogy ünnepeld meg, hogy nagylány lettél! A mi álszemérmes keresztény kultúránk igen sok elfojtást hozott a léleknek, és ennek a nyoma még ott van bennünk. A szüzesség elvesztésének az ünneplése maga az esküvő volt, és bár szűzen ma már (hál’ istennek) egyre kevesebben mennek férjhez, de az első menstruációt még mindig nem ünnepeljük meg. Nem csupán szociológiai feljegyzésekből, de öreg nénik elbeszéléséből is tudom, hogy még két generációval ezelőtt, nagyanyáink korában sem avatták be a lányokat nemcsak hogy a szex, de sokszor még a menstruáció rejtelmeibe sem. Ha pedig megjött, szerencsétlenek az ünneplés helyett titkolóztak. A mi kultúránkban annyi bűntudat tapadt az egyik legnagyszerűbb és legszentebb dologhoz, hogy ezért szoronganak a szüleid is a nőiséged megélése miatt. 

Oké, szóval meg kell érteni őket, és akkor most mi a legbölcsebb? És hogy lesz ebből partnerviszony, gyógyszer, nőgyógyász, őszinteség? Anyaként mondom (a fiam 16 múlt, a lányom 14 és fél), te egy nagyon helyes, nagyon aranyos, őszinte lány vagy! Biztosan tudom, hogy sok anyatársam, aki ezt a levelet olvassa, érti, mire gondolok. Nagyszerű, hogyha a gyermekünk ilyen őszinte és baráti velünk. És ezt a partnerviszonyt óvni kell, mert ez olyan kincs, amelyet életünk végéig (amikor már mindannyian idős emberek leszünk) jó megtartani. Mert csakis ebből a partnerviszonyból adódhat az, hogy felnőttkorban nem azért látogat meg majd a gyermekünk (ritkán és rövid időre), mert illik néha ránézni az ősökre, hanem mert hiányzik a másik. Hiányzik a lelke, a vele való beszélgetés és persze a mindig mindent megértő meleg otthon íze. Sajnos az apukád hozzáállása ezt a partnerviszonyt most nem teszi lehetővé. Ez a tipikus úgynevezett „hatalmi drámás” szülői hozzáállás, vagyis „az legyen, amit én akarok, mert én vagyok a nagy, az erős, te pedig a nekem kiszolgáltatott”. Ez sajnos megbontja a bizalmat.

Nézzük akkor, milyen alternatívák vannak:

1. Megmondod a szüleidnek, hogy nem érdekel, mit gondolnak, nem rendelkezhetnek a te tested és magánéleted felett, és már egyébként is megtörtént a dolog. Erre a szülők többféleképpen reagálhatnak.

a) Harag, amelynek a szintjét én nem sejthetem, nem ismerem a szüleidet. Lehet egészen radikális, azt is el tudom képzelni, hogy majd azt mondja apukád, hogy többet nem mehetsz sehova, iskola után egyből haza, fiúzás letiltva. [Erről eszembe jutott egy asszony története. Épp 17 volt, mint te, ő az a) variációt választotta. A bunkó apja – elnézést a radikális véleménynyilvánításért – közölte vele, hogy „na akkor, ha ilyen nagylány vagy, akkor innen költözz el a szeretődhöz!”. Ő így is tett, 18 évesen már megszülte első gyermeküket, utána még hármat, aztán mire észbe kaptak, hogy ki a másik, és hogy egyáltalán ők kicsodák, már nem működött tovább a házasság. Amilyen radikális volt az inga kilendülése a szülő részéről, később olyan végletes volt a gyermeke részéről is, ugyanis az asszony otthagyta a férjére mind a négy kiskorú gyermekét. Akkor ő gyermekfejjel meg akarta mutatni a szülőknek, hogy ő saját életet élő felnőtt ember.]

b) Eleinte haragszanak rád, hogy nem voltál „szófogadó”, aztán mégiscsak megértik az egészet.

Én nem tudhatom, ők mennyire nyitottak, megértők, milyen emberek, milyen a kapcsolatotok. Neked kell megérezned, mi a bölcs döntés. Az is elképzelhető, hogy őszintén elmondod nekik, hogy te már így döntöttél, és úgy gondolod, ez annyira magánszféra, hogy ebbe még ők sem szólhatnak bele. Persze az érthető, hogy felelősséggel tartoznak irántad, és hogy tartanak attól, nehogy megfoganj, és ilyen fiatalon szülj vagy abortuszra menj. Ezt egyetlen szülő sem szeretné a gyermekének, ahogyan senki sem. Épp ezért fontos a védekezés.

Jó lenne, ha elmondanád nekik, hogy te szereted és tiszteled őket, és nem szeretnéd, ha ez az őszinteség és bizalom sérülne az irányukban, de nagyon fontos, hogy megértsenek téged. Ma már teljesen átlagos, ha egy 17 éves lány szeretkezni vágyik. Nagyanyáink korában pedig ilyenkor már szültek is. (Jelenleg ugyanis a hosszú iskoláztatás miatt a fizikai síkon kitolódott a gyermekkor.) E-mailben külön elküldöm neked Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című nagyszerű könyvének az általam megírt olvasónapló-változatát. Az egésznek a lényege a partnerviszony, ahol a szülő és a gyermek lélektől lélekig kommunikál egymással úgy, hogy a szerepük nem sérül a családi hierarchiában. Vedd ki a könyvtárból, olvasd el, és ha úgy érzed, hogy anyukád nyitott rá, nyomd a kezébe! Fontos, hogy tudd: jól döntöttél, hogy mertél dönteni! A gyermek szülőről való leválása már a tizenéves kor elején elkezdődik, te már javában benne vagy, és ez így egészséges! Az az ember, aki nem tud a szüleitől függetlenül dönteni, soha nem fog felnőni, és a saját életét élni. Te elkezdted – ahogy ezt az elején mondtam is –, és légy rá büszke! Ahogyan az élménynek is örülj, ami csak a tiéd! Ha ebben tudnak veled osztozni a szüleid: szuper, ha nem, akkor is!

2. Nem mondod meg a szüleidnek. Ezzel nem azt mondtam, hogy hazudsz, hanem hogy diszkréten, tehát abszolút magánügyként kezeled a dolgot. Nem beszélsz róla. Szóba se hozod. Ha apád rákérdez, annyit válaszolsz, hogy „nem vagyok még 18”. És ez a mondat konkrétan igaz is.

Tehát ha úgy érzed, hogy az apád radikális döntést hozna (fiútól, randevúzástól való eltiltás stb.), akkor nem gyártasz külön konfliktust sem magadnak, sem a családnak. Erre mondják azt, hogy a „kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad”. Vagyis ő nyugodt, hogy a dolog úgy van, ahogy ő akarja, közben te pedig éled az életedet. A védekezést viszont meg kell oldani, de hát ezt te is tudod. Én is 17 évesen vesztettem el a szüzességem, életemben egyszer szedtem fogamzásgátlót két hétig, ami után három hétig erős görcsökkel menstruáltam, ettől úgy elment a kedvem, hogy soha többé nem szedtem. Később már a gondolattól is iszonyodtam, hogy hormont rakjak magamba, amelynek a hatására a legősibb női folyamat leblokkolódik a testemben. Egy tartós kapcsolatban az óvszert elég az aktus utolsó szakaszában felhúzni. Ha még nagyon kezdő a fiúd, akkor rá kéne vezetni, hogy maszturbálással gyakorolja az ejakuláció kontrollálását is, és akkor a „coitus interruptus”, azaz megszakított közösülés is biztonságosabban fog menni.

3. Csak a mamádnak mondod meg, megkérve, hogy ez legyen a ti közös titkotok, és vigyen el gyógyszert felíratni. Mondd meg neki, hogy ő sokkal fontosabb annál, semhogy elveszítsd a bizalmát, az iránta való nyitottságodat, őszinteségedet. (A nők eleve jobban megértik egymást.)

Az elmúlt négy év alatt több mint 1000 levelet elolvastam, amelyben (többnyire nők) azzal tiszteltek meg, hogy megosztották velem gondjukat-bajukat. Az egyik leggyakoribb probléma-„típus” a gyermekfejjel kötött házasságokból származó házassági válság. Nagyon kevés olyan házaspárt láttam (egy kezemen meg tudom számolni), akik tizenéveik végén, huszonéveik elején összekerültek, és több évtized után is igazi örömmel, szeretettel, vággyal vannak a másik mellett. Nemrég láttam egy amerikai statisztikát: kimutatta, hogy tízévi házasság után a házaspárok csupán néhány százaléka él nemi életet. Nem is csoda, hogy jelenleg ők a világ legkövérebb, legtöbbet fogyasztó és legtöbbet tévéző nemzete.

4. Csak az apukádnak mondod el, de ezt szerintem te is tudod, hogy csacsiság lenne…

No, lassan befejezem, ilyen hosszú levelet már rég írtam, de tudom, hogy nagy felelősséget adtál most a kezembe. Én pedig azt mondom neked, kedves Zsuzsi, hogy gondold végig, melyik alternatíva mellett döntesz, a szüleid ismeretében sakkozd ki a következményeket, és gondold végig, melyik utat szeretnéd végigjárni. Ez megint csak egy lépés a felnőtté válásod útján, amin már rajta vagy. Neked kell dönteni, és a belső hang biztosan most is meg fogja súgni, mi lesz neked a legjobb. Apukád (ráadásul most már feleslegessé vált) elvárása ne okozzon benned semmiféle bűntudatot! Ami megtörtént, annak örülj, ne vegyüljön hozzá bűntudat, rossz érzés!

A szüleidet értsd meg, nekik mindig hálásnak kell lennünk az életünkért, és bármilyenek is, tisztelnünk kell őket! De nemcsak a gyermek fejlődhet a szülő mellett, hanem fordítva is, amennyire nyitottak, annyira fejlődhetnek ők is a mellett a lélek mellett, aki most épp a gyermekük. Valójában minden hűség csakis az önmagunkhoz való hűségből eredhet, úgyhogy bízz továbbra is magadban, ünnepeld meg, ami történt, és élvezd a szerelmet!

Soma Mamagésa

(És ajándékképpen egy idézet Márai Sándortól az ünnepről: „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, válogatott étkek, vérpezsdítő és felfedezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben)

Az írás megjelent az Ébresztő! 2 című könyvben és a Nők Lapja Café-n.  

…