Az új évtől mindenki azt reméli, hogy jobb lesz, mint az előző. Minél mélyebben ismerjük meg magunkat, minél tudatosabban haladunk a középpont fele, annál inkább rájövünk, hogy az, hogy hogyan értékelünk egy évet, élethelyzetet, a saját tudatállapotunktól függ. Ráadásul ha eljutunk az emberi lét kiteljesedéséhez, a megvilágosodáshoz, igazából abban a tudatállapotban leszünk, amikor már nem fogunk se ítélkezni, se címkézni, se akarni. A tiszta „vanás” állapotában leszünk, ahol egyik év vagy nap sem lesz jobb, vagy rosszabb, mint a másik. Lehullanak az illúziók, megszűnik az egó. (Nekem tetszik, mint célkitűzés.)

No de ki látott már ilyen megvilágosodottat? Vagy ki látott olyat, aki látott ilyet? Szóval valójában nagyon is fontos, hogy legyenek vágyaink, céljaink, legyen, ami motivál, lelkesít, ezt meg tudjuk valósítani és ennek tudjunk örülni.

Ez az év számmisztikai jelenlétese szerint igen sok jóval kecsegtet. Először is, ha összeadjuk a számokat, akkor az egyest kapjuk végeredményként. (2+ 0+ 1 + 7 = 10 = 1, ugyanis a számmisztikában néhány szám kivételével – attól függően, hogy melyik rendszert használjuk – minden számot egybe írunk.) Az egyes a Nap, a kezdet, a születés, a számsor első száma, az összes szám alapja. Jelképezi az akaratot, az egyént, az egyedit, az új dolog megszületését. A Tarotban a Mágus száma, aki képes teremteni, létrehozni. Ez egyben az önbizalom megtapasztalása is, az első alkotás örömének, tudatának a hatalma.

Tehát összességében ez az év különösen erősíti, segíti az új ötletek, tervek megvalósulását, de ha valaki még nincs a terv szintjén, akkor annak a megszületését. Vagyis ha valakinek már van elképzelése, és ehhez energiája, megtalálja hozzá a megfelelő időt, teret és formát, akkor hajrá! Akinek még nincs elképzelése, és keresi (kapcsolatba lépve a saját lelkével), az ebben az évben nagy eséllyel meg is találhatja. Nyilván – mint minden- ez teljesen egyéni, hogy hol tartunk a saját utunkon. Akik még keresnek, azoknak mindenképpen ajánlom a bumeráng technikát (én neveztem el így, hiszen meg lehet csinálni azt, hogy elindítok egy kérdést magamhoz, és visszajön, mint egy bumeráng.)   

 http://www.somamamagesa.hu/irasaim/bumerangtechnika              

Akik még nem ébredtek fel (tehát kívülről várják a megoldást, és ennek következtében a problémákért is másokat okolnak, még hisznek abban, hogy mások miatt érzik rosszul magukat), azoknak a felébredésben adhat támogató erőt ez az év. De természetesen csak akkor, ha erre megértek.

Itt fontos elmondanom (ismét), hogy az egyik legnagyobb ezoterikus hazugság az, hogy bármi megvalósul az életünkben, csak akarni kell. Az akarat és az elme túlzott felnagyítása nem más, mint a saját egónkhoz és illúzióinkhoz való ragaszkodás. Kb. olyan, mint egy óvodás toporzékolása: „ezt akarom, ezt akarom!”Bármi csak akkor valósul meg, ha mélyebb szinteken is eljutottunk oda, hogy azt megengedjük, beengedjük. Így év elején sok mindent elhatározunk, aztán évről évre tapasztaljuk, hogy hiába akartunk lefogyni, leszokni, meggazdagodni, új munkát, vagy szerelmet, nem jött össze. És nem azért, mert nem akartuk eléggé, hanem azért, mert mélyebb szinteken nem jutottunk még el ide. Ehhez kell a tudatos belső munka, tisztulás a megfelelő szinteken.

Vissza a számokhoz. A 2-es szám, amivel az év kezdődik, a számmisztikában a Hold, a női minőség, amihez a jobb agyfélteke tartozik, vagyis a megérzések, a tudattalan, az álmok, az érzelmek, az intuivitás, kreativitás, művészetek, el- és befogadni tudás. Ezt a jin minőség szimbolizálja, ami az agyunk jobb agyféltekéje, testünk bal oldala. (A szem magasságában van a kereszteződés.) Az egyes a jang, ami a bal agyfélteke, a jobb oldal szimbóluma. (Régen a személyi számunk a férfiaké 1-essel, a nőké 2-essel kezdődött.) A bal agyfélteke a ráció, akarat, struktúrák, idő, számok, logika székhelye.

A Tarotban a 2-es a Főpapnő kártyája. Az egyes, a Mágus kártyája az erőt és akaratot jelentette, az első tudatos lépést, cselekvő teremtést, az aktivitást, a tudatos szintet. A 2-es a passzivitást, befelé fordulást. Ez a tudattalan szintje, vagy ahogy írtam, egy másik analógiában a jobb agyfélteke minősége.

...kattints a teljes cikkért!

http://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/mit-hozhat-ez-az-ev-2017-a-szammisztika-tukreben