Teremtéstörténet

Apám és anyám Debrecenben nõttek föl, mindketten a Kígyó utcában. (Ez nekem valahogy nagyon tetszik.) Engem is ott nemzettek, mikor apámat 3 napra hazaengedték a katonaságtól. Az anyám 25 volt, az apám 24, amikor is '66. május 29-én 50 cm-rel és 3 kg-mal megszülettem.

Két éves koromig éltem Debrecenben. Akkor anyámmal, és az akkor már 1 éves Miklós öcsémmel apám után költöztünk Hajdúnánásra, mivel õ ott kapott agrármérnökként szolgálati lakást, az "Új Élet Mgtsz" mellett.
Mint sok más alföldi településben, a Tsz elnök volt a király, és a Tsz a királyi birodalmi központ, ahol apám fõagronómus volt. (Egyébként pilóta szeretett volna lenni, de fizikailag nem felelt meg. 196 cm.) Anyám színésznõi ábrándokat kergetett, ami viszont ambícióvá sosem formálódott nála. (Játszott az akkori József Attila Színpadon, és rengeteget szavalt, és szaval mind a mai napig gyönyörûen.) Õ édesanyja terrorjának alávetve magát, az õ szakmáját tanulta ki, gyógyszerész-asszisztens lett, amiben viszont igen rövid ideig tevékenykedett, mert attól kezdve, hogy én megszülettem, háztartásbeli lett.
A szüleimben, és a köztük levõ feszültség miatt, krónikus bronchitisem (légcsõhurut) lett, így, mivel közösségi életre alkalmatlannak nyilvánítottak, se bölcsibe, se oviba nem jártam. (16 éves koromig, amíg a szüleim el nem váltak, ugattam. Akkor egy csapásra megszûnt állandóan visszatérõ légcsõhurutom.) Ami a legmeghatározóbb volt gyermekkoromban, az a természettel való kapcsolatom, és az álmodozás. Folyamatosan, megállás nélkül egy álomvilágban éltem! Imádtam egyedül lenni, és a saját álmaimat színezgetni. Öt éves koromtól színésznõ szerettem volna lenni, úgyhogy álmaim fõ témája ez volt. Pontosabban, 5 éves koromtól kezdve, ha megkérdezték, mi szeretnék lenni, azt válaszoltam: "színész, költõ, festõ, író". Imádtam rajzolni, ez volt egyik fõ szórakoztatásom. Ebbe aztán tényleg bele tudtam vetíteni csodálatos jövõképeimet! 6 éves koromig - a költözésen kívül - 3 fontos dolog történt velem. Az elsõ, hogy 3 évesen bal oldali vesemedence gyulladással szirénázó mentõ vitt be a debreceni klinikára, ahol több hetet töltöttem, és ma is emlékszem ezekre a kellemetlen élményekre. A másik, hogy 5 évesen láttam a kék madár, és õt kísérõ kék angyal nyomait. Különös történet, ami meghatározóvá lett, hitté, és ígéretté vált bennem. Ezért újra és újra köszönet az anyámnak, aki, amikor megpillantottuk ezeket a különös nyomokat, azt mondta: "Gyöngyike, ez a kék madár és az õt kísérõ kék angyal nyoma. Aki elsõként látja meg, az kívánhat, és kívánsága teljesülni fog!"
És én elhittem. Ez a lényeg: elhittem! És akkor azt kívántam, hogy korom nagy művésznője legyek! Attól kezdve bármilyen fájdalom, kudarc ért, ez az "ígéret" adott erőt. A harmadik számomra érdekes esemény - ugyancsak 5 éves koromban - az volt, hogy megharapta a bal csuklómat a haldokló macskánk, amirõl kiderült (anyám bevitte a dokihoz), hogy veszett volt. Kijött egy KÖJÁL-os arc, és közölte a szüleimmel, ha nem oltanak be (3-szor a hasfal alá), akkor kb. 1 hónap múlva, agyő. Szóval, így került belém a veszettség elleni szérum, vagyis maga a veszettség.

Gyermekévek, és a nyiladozó tudat (6-tól 18-ig)

Mivel - mint már említettem - nem voltam se bölcsis, se ovis, 6 évesen kerültem elõször közösségbe. Így jöttem rá, vagyis már itt megláttam, hogy kilógok a sorból. Szó szerint, mivel mindenkinél egy fejjel magasabb voltam, így diákkoromban végig a tornasor legvége jutott ki osztályrészemül. (Elmondhatatlanul utáltam.)

És akkor ott volt még állandó megkülönböztető külső jelként a hajam is, amivel huszonéves koromig folyamatos harcot vívtam. És ami még nagyon furcsa volt számomra: a beszéd. A gyerekek nagytöbbsége (kevés kivétellel), igen erõs hajdú-bihari akcentussal beszélt, én pedig anyám gazdag irodalmi mûveltségén és nyelvezetén nevelkedve (mint már említettem, állandóan szavalt), tájszólás nélkül beszéltem. Sose felejtem el ezt az érzést!

Egy nap elhatároztam, hogy nem akarok más lenni, mint a többiek! (A gyerekek nem szeretnek mások lenni.) Úgy döntöttem, hogy én is úgy fogok beszélni, mint õk, és direkt beiktattam a nyelvhasználatomba a következõ szavakat: "szíp, kík, nízd mán, oszt - ez az "ést" helyettesíti Alföldön - vót, he - ez "tesséket" jelent stb. Nagyon furcsa és idegen érzés volt direkt így beszélnem, de a poén az, hogy senki nem reagálta le, sõt, észre sem vették. Mikor hazaértem, mocskosnak, árulónak éreztem magam.

Az is voltam. Önmagamat árultam el. Akkor elhatároztam, hogy ilyet soha többé nem teszek. Nem mondok és mutatok mást, mint ami vagyok, még akkor se, ha ezzel kilógok a sorból. Egyébként nagyon szerettem iskolába járni. Általánosban és gimiben is, végig az osztály legjobb tanulói között voltam. Kötelességtudó és szorgalmas mindvégig - környezetem tanúsíthatja, hogy vagyok, mind a mai napig. (Ezt a személyiségrészemet hívom úgy, hogy: Klára. Általánosban egyszer se, gimiben egyszer mentem házi feladat nélkül iskolába, de ez olyan szorongást okozott, hogy többé nem teremtettem magamnak ilyen helyzetet. Ez is arra utal, mennyi szorongás volt bennem.)

A szorgalom belülrõl jön, és emiatt soha nem okozott megterhelést. (Rossz érzés lehet lustának lenni.) Én mindig nagyon aktív és tevékeny voltam. (Álmodozással egybekötve.) Imádtam szakkörökre (5 éves koromtól 16-ig végig rajzszakkörös voltam), és versenyekre járni. 6 éves koromtól 20-ig folyamatosan vers- és prózamondó versenyeken vettem részt, amiből szinte mindig nyereménnyel tértem haza. (A rajz terén a legkomolyabb eredményt 16 évesen értem el, egy nemzetközi japán rajzversenyen ezüstérmet vihettem haza, amit Budapesten a kulturális minisztériumban vehettem át a rajztanárommal együtt.) A suliban a legtöbb problémát a matek okozta. Ettől a tantárgytól egyenesen szenvedtem. Nagyon bosszantott, hogy nem pörög úgy az agyam, ahogy szeretném! Mindig maximalista voltam magammal.

Hamar nagylány lettem. 11 évesen már megnõttem 173 cm-re (most 176 vagyok), menstruáltam, hatalmas melleim nõttek, és a hajam folyamatosan - kb. 1 év alatt - átalakult "szõrré". Utáltam magam - 64 testi hibámat számoltam össze - és úgy gondoltam, "csúnyaságomat" műveltségemmel, eszemmel, tehetségemmel kompenzálhatom, úgyhogy faltam a könyveket. 14 évesen már Tolsztojt olvastam, utána jött nagy szerelmem, az egzisztencialisták, és a szürrealizmus.

Ebben teljesen magamra találtam. Felemelõ, és visszaigazolást adó érzés volt, hogy az én életérzésem, gondolkodásom egy már létező világ. Persze verseket írtam, és a fákkal beszélgettem, ösztönösen megtanultam gyors- olvasni, és úgy gondoltam, én vagyok Apollinaire inkarnációja. Magyarból kiemelkedõ voltam, amit fölényesen élveztem. Mindezeken kívül - és mellett - fontos része volt életemnek a családi élet. 11 éves voltam, mikor megszületett 2. öcsém: Tomi, s rá egy évre húgom: Ági. A 4 gyermekes család nap, mint nap tornyosuló háztartása kettőnkre hárult: anyámra és rám. A gyereknevelés, a háztartás vezetése, a más iránti felelõsség megtanulása, hasznos tanulóiskola volt számomra. Hálás vagyok érte.

És most pár szóban a másik nemrõl; ugyanis 5 éves koromtól folyamatosan, és megállás nélkül szerelmes voltam. Mivel a saját korosztályom került, az idõsebb pasiktól meg iszonyodtam, ezért 14 évesen szüzességi fogadalmat tettem, amitõl még inkább kiválasztottnak éreztem magam. Ám ez nem tartott sokáig, néhány év múlva pedig a ló túlsó oldalán kötöttem ki, ahogy ez már ezen a duális bolygón lenni szokott, hogy a végletek mindig együtt járnak.

Belül végig a Színművészeti Főiskolára készültem, így 18 éves koromtól 21-ig, minden évben 200 verset, és 20 monológ részletet vittem a felvételire. Annyira meg akartam mutatni! Csak attól rettegtem, hogy énekelni ne kelljen, ugyanis egész környezetem elhitette velem, hogy nekem "medve hangom" van. Egyetlen felvételim sem sikerült, viszont 18 évesen (érettségi után) felvettek a debreceni Pinczés Stúdióba, úgyhogy összepakoltam, és visszaköltöztem szülõvárosomba.

Debrecen

Bár a Színművészetire bejutni nem sikerült, így is nagyon boldog voltam, hogy Debrecenben elkezdhettem a Stúdió-színházazást. Csakhogy emellé kellett valamiféle munkahely is, merthogy élni is kellett valamibõl. (Szüleimtől sosem kaptam támogatást. Az anyám adott volna, de nem tudott, az apám meg tudott volna, de nem adott. Ma már nagyon örülök, hogy ez így alakult.)

Próbálkoztam mindenféle munkát találni: könyvtárakban, nevelőotthonokban, művelõdési házaknál, hiába, semmi nem jött össze. Épp elkeseredetten ültem a buszon, amikor felszállt 2 ellenőr, s amikor odalépett hozzám az egyik - jegyemet kérve - felkiáltottam: "Hát persze! Ez az! Jegyellenőr leszek! Nincs most jegyem, de nem is fontos, mert úgyis kollégák leszünk, most azonnal mondják meg, hol van a központjuk?!"

Négy hónapig bírtam, s mivel a büntetés nem volt erősségem, távoznom kellett. (Ezen rövid idõ alatt a 4. albérletembe költöztem, és ez állandóan így pörgött. Az első főbérlőm egy gusztustalan pedofil vénember volt, aki undorító ajánlatokat tett és suttyomban a bugyimat szagolgatta. Tõle igen hamar távoztam.) Rövidke kihagyás után - nagyon hosszú nem is lehetett, hiszen akkoriban (a rendszerváltás elõtt), ha valaki 3 hónapnál tovább nem dolgozott, KMK-ért (közveszélyes munkakerülés) lecsukhatták - szóval, újra munkába álltam, mégpedig a Biogál Gyógyszergyárban lettem folyamatos 3 műszakban - a fermentáló üzemben - betanított készülékkezelő.

Igen erõs szaggal járó, és zajos munka volt, de sokat olvashattam mellette. (Egyszer kimentem a tűzoltólétrán a gyár tetejére az esőben táncolni. Még most is emlékszem, annak a kitörõ, nagy belsõ szabadságnak az ízére.)
Itt 2 hónapot nyomtam le. Rövid pihenő után újabb munkahely jött: a GÖCS, vagyis a Magyar Gördülő Csapágy Mûvek. Három műszakban dolgoztam, mint betanított esztergályos.

4 hónap után aznap léptem ki, amikor először elértem a normát, és egy fémforgács elvágta a jobb csuklómat. (A jóképű orvosnak, aki összevarrta, mondtam, hogy a nadrágom is ki van szakadva. Tényleg ki volt.)
Miközben álltam a két gép között - folyamatosan dobálva be a csapágyakat - rohant az idő, ugyanis az álmodozást ott, a tökély szintjére fejlesztettem. (Az volt a kedvenc mozim, hogy Fellinivel forgatok.)

A 4. debreceni munkahelyem a Fatelepen volt. Ezt úgy találtam, hogy az Alföld Színpad vezetője (merthogy 1 év után a Pinczés Stúdióból átkerültem ide), Túróczy Gyuri bácsi élettársa, itt volt vezetõ beosztásban.
Így lettem rönktéri köböző. A fatelepen a nagyfõnökünk (Bumbi) azt mondta: "Somám, utoljára az anyád méhében volt ilyen jó dolgod!"

Való igaz! Iroda, telefon, enyém volt a kávéfőzés is, meló minimális. Írtam, olvastam, telefonáltam, és folyamatosan szerelmes voltam.

Közben persze minden évben megpróbáltam bejutni a Színművészetire, plusz még a budapesti Stúdiószínpadra, plusz az Arany János Színház Stúdiójába. Mind a hármat minden évben végigzongoráztam - sikertelenül.
Mindenesetre éreztem: Debrecen kifújt. Szabadlelkű vadkancaként kitörni vágytam. Irány: Pest! De elõtte még: Balaton, a nagy kaland!

És itt úgy éreztem, eljutottunk önéletrajzomban arra a pontra, amikor is beteszek Nektek/Önöknek egy kis önéletrajzi tesztet.

Önéletrajzi teszt

1. Hány kilóval születtem?

a. 1,70
b. 3
c. 5,10

2. Hol végeztem általános iskolai tanulmányaimat?

a. Hajdúnánás
b. Dublin
c. Dabas

3. Melyik szülõm volt alkoholista?

a. édesanyám
b. édesapám
c. mindketten

4. Mi volt anyám nagyszerűen művelt hobbija?

a. keresztszemes öltéssel való hímzés
b. vers és balladamondás
c. rúdtánc

5. Mikor lettem ivarérett?

a. 9
b. 11
c. 19 évesen

6 . Ki volt a legjobb gimnáziumi sportágamban, a súlylökésben?

a. én
b. nem én
c. Székács Enikõ

7. Miben értem el a középiskolában dobogós helyezést?

a. Világ rajzversenyen
b. Hajdú - Bihar megyei serdülõ szépségversenyen
c. Hulladékgyűjtésben

8. Hogyan helyezkedtem elõször a közerkölcs normáival szembe?

a. groupenszex a sátortáborban
b. menetjegy nélkül vonatkoztam át Hajdúdorogra
c. sehogy, soha

9. Hány kilóval ballagtam a gimibõl?

a. 54
b. 79
c. 76

10. Mi volt elsõ fõbérlõm kedvenc szokása?

a. Madártejjel kínált.
b. Olvasgatott
c. A bugyiimat szagolta

11. Mi volt elsõ kenyérkeresetem?

a. Dizõz a debreceni Hajnal bárban
b. Szerzõdéses sertéstartás
c. Helyi járatú jegyellenőr

12. Mit mondtam a rendõröknek, amikor elõször bevittek KMK-ért (közveszélyes munkakerülés) és egész éjszaka fogva tartottak?

a. Közöltem, hogy óriási mázlijuk van, hogy megismertek, majd elszavaltam Ady Endre Muszáj Herkulesét ( "Dőltömre tökmagkankók lesnek, úgy szeretnék gyáván kihunyni.")
b. Mondtam nekik, hogy ez teljesen jól jött, mert csak másnaptól foglalhatom el az új albérletem.
c. Sírva fakadtam, hogy lehetnek ilyen igazságtalanok.

13. Mért szűnt meg 3. munkaviszonyom betanított esztergályosként a Magyar Gördülõ Csapágymûvekben?

a. Ki nem állhatom a kötöttségeket.
b. Kompromittáló viszonyt kezdeményeztem meós kollegámmal
c. Egyszer értem el a normát, de akkor is elvágta egy fémforgács a karom, amit össze kellett varrni, ezért kiléptem.

14. Mért fúrtam ki 19 és fél éves koromban az orromat?

a. Rávett Sopsits Laci, akinek tetszeni akartam.
b. Így akartam leszokni a gyakori orrtúrásról.
c. Valakitõl azt hallottam, hogy Indiában ez az asszonnyá válás jele, és én vágytam erre.

15. Milyen zenei műfajban énekeltem elõször 20 évesen?

a. punk
b. magyar nóta
c. jazz

MEGOLDÁSOK: 1:b, 2:a, 3:a, 4:b, 5:b, 6:a, 7:b, 8: b, 9: c, 10: c, 11: c, 12: a, 13: c, 14: c, 15: a

Húzós pesti évek

Még mielõtt elindultam volna Pestre, hazaugrottam Nánásra, hogy egyik legjobb barátnõmet - Juditot - magammal csábítsam. Kitaláltuk, hogy keresünk a Balatonon idénymunkát.

Már jó néhány helyet becsavarogtunk (ó, azok a vízparti hálózsákos éjszakák!), amikor is épp bágyadtan ültünk Balaton Széplak-alsón, az Öreg Nyárfás vendéglõben üdítőzgetve, Judit hirtelen megszólalt, hogy forduljak hátra. A konyhai kiadó ablakában megpillantottam a séfet, akit akkori nagy szerelmem, Frank Zappa alteregójának láttam. Azonnal berongyoltam a főnökhöz, hogy én remekül főzök, és itt szeretnék dolgozni. Föl is vettek, és a mosogatónál kezdhettem - pityeregve, de mégis boldogan. Itt a bő 4 hónap alatt - október elejéig dolgoztam - amíg az utolsó lengyel csoport is el nem ment - a vendéglátós munkák összes létezõ fázisát kipróbáltam (mosogató, kézilány, fagyis, büfés, pultos, pincér, de legfőképpen szakács voltam, Alkoholista Biciklista Z. Pista - a séf - ugyanis sok mindenre megtanított). Mikor véget ért a szezon, minimális kis félretett pénzemmel (igen soványan voltam fizetve) nekivágtam Pestnek. Húsz és fél éves voltam ekkor, életemben először láttam a Váci utcát. (Mikor végigsétáltam rajta, úgy éreztem, csóró külsőmmel csak elcsúfítom ezt a szép utcaképet, de közben azt is éreztem belül, hogy oké, most "elcsúfítom"", de hamarosan meghódítom...)
Nem tudtam, hol fogjak neki a város meghódításának. Végigtelefonáltam - és jártam - jó néhány színházat, hogy nincs-e valahol szükség segédszínészre. De nem volt.

Bolyongásaim során elvetődtem a világ végére, a Csömöri útra, ahol - mint késõbb tudtam meg - egy akkori nagyon jó nevű kisvendéglő, a "Sport Vendéglő" hirdetett állás "kézilány munkakörbe. Napi 2 óra utazás, 10 óra munka, kis pénz, gyűlölködő kollegák - 1 öreglányt kivéve - szóval ebbõl 1 hónap elég volt. Ez volt elsõ budapesti állásom. Ekkor én Ősi Gyula bácsinál laktam, őt fűztem meg: hadd költözzek hozzá. Õ volt az egyetlen budapesti segítségem, még a fateleprõl ismertem, õ volt a pesti ellenőrünk. (Az ellenőrzés egyébként abból állt, hogy mérhetetlen mennyiségû alkoholt vásároltak a főnökeim, amit közösen - nagy vigadozások közepette - betermeltünk.)

Szóval, Gyula bácsival - Isten nyugosztalja, azóta már átment a másik oldalra - volt egy íratlan szerzõdésünk: én mosok, vasalok, takarítok, időnként főzök rá, cserébe enyém a kisszoba.

Ez jó darabig optimális volt, de aztán fölköltözött utánam Judit is, így kivettünk együtt egy albérletet. Én akkoriban minden este az éjszakában pörögtem, hajnalban, reggel jöttem haza. (Judit barátnőm látván az életformámat, hamarosan megtért a Hit Gyülekezetébe, azóta is ott ragadt.) És én egyre nehezebbnek láttam a nagy színésznői álmok megvalósításának lehetőségét. A hitem erős volt végig, csak fáradtam. (Vagy ki tudja?) Újabb albérletek, újabb munkahelyek. A következõ állomás a Nemzeti Galéria volt. Napi 4 órás takarítói állás. Enyém volt a középkor egy része, és az ókor a munkásőrökkel. Viccbõl beadtam nekik, hogy én nagy színésznõ vagyok, csak azért jöttem ide, hogy ellopjak egy Gulácsy festményt, akit imádok. Majdnem tárgyalás lett belõle, de látens leszbikus főnöknõm kihúzott a pácból, de 4 hónap múlva innen is távoztam.

Újabb albérlet, újabb szünet, akkor már KMK-ért 2-szer is bevittek az előzetesbe, és újabb munkahely: a Kislugas vendéglőben pincérként. (Egyébirányban, miután itt sem bejelentettként dolgoztam, még egyszer megjártam az elõzetest, hiába magyaráztam a rendőröknek, pincérkötényemet és a bontót mutogatva, hogy dolgozok, csak bent töltették velem az éjszakát. Reggel elszavaltam nekik Adytól a "Muszáj Herkules"-t.) Eleinte nagyon élveztem a pincérkedést. Azt éreztem, olyan a "placc", mint a színház, mindenki engem néz, s én nekik játszom. Hamarosan nem kis forgalmat köszönhetett nekem az étterem, amibõl nekem anyagilag semmi hasznom nem volt, mert sosem voltam fizetőpincér, s ha jattot kaptam is le kellett adni. Viszont az étterem 3/4-e azt kérte, hogy én szolgáljam ki. Kollegáim irigykedése, s a körülöttem levõ szeretetlenség annyira kikészített, hogy 4 hónap után egy napon teljesen kibuktam. Azt éreztem: nem bírom tovább!
És akkor megláttam az étterem kerthelységébe belépni egy férfit, akibe azonnal bizalmat helyeztem, mert éreztem, hogy megért. Megálltam elõtte, és még mielőtt fölvehettem volna a rendelést, kitört belõlem a zokogás: "Gyűlölöm az embereket, gyűlölöm!" - és csak zokogtam, zokogtam mélyrõl. Aztán elővezettem, hogy én valójában nagy színésznõ vagyok; ő pedig a végén elővette a névjegykártyáját, és közölte, hogy õ pedig rendezõ (Kamondy Zoltán), és neki pedig épp rám van szüksége.
Ezen a napon dolgoztam itt utoljára. Boldogan vártam a vele való munka kezdetét - előtte még megélhetésként itt-ott kötött sapkákat árultam. Aztán a vele való munka is elkezdődött, (amit nagyon élveztem), és ezzel együtt egy új korszak, ami lezárta a munkásasszony idõszakot, és megnyitotta az utat a művésznő oly régóta megálmodott életének.

Végre művésznő lehetek!

Ebben az idõszakomban ('87) ismertem meg Kozma Gyuri barátomat is. (Hasonló feltételekkel, mint annak idején Ősi Gyula bácsihoz, költöztem hozzá is, a cselédszobába.) Gyuri volt az, aki közel hozott ahhoz a világhoz, ami után annyira áhítoztam. Ő az akkori hazai underground, alternatív, szubkulturális - kinek, hogyan tetszik - élet egyik kulcsfigurája volt. Budai villalakásában állandóan zajlott nálunk az élet, és a fejek (írók, rendezők, költők, filmesek, esztéták és mindezek udvartartása) nálunk beszélgettek, vacsoráztak, és én boldog voltam nagyon! Hogy repdeső, szabad életemben legyen egy kis pénzecském, kezdõ angol órákat adtam magántanítványoknak. Akkor már tudtam, hogy véget értek a kemény melós évek, és azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Tagja lettem az akkor fénykorában levõ Fiatal Művészek Klubjának (FMK), ahol rengeteg kapcsolatot köthettem. Elkezdtem performenszeket csinálni, hívogattak különféle filmekbe, darabokba, elõadásokba szerepelni. (Király Tamás, Bereményi Géza, Kamondy Zoltán, Xantus János, Klöpfler Tibor stb.)
Felfigyeltek rám TV-s arcok is, elõször - az azóta már elhunyt - Déry János "Éjszaka" címû műsorában szerepeltem az "Élet és Irodalomban" megjelent Szexuális szakácskönyvem részleteinek bemutatójával. (Ez rendszerváltás elõtt meghökkentõ hangnem volt a Magyar Televízióban.)

Közben 21 évesen lement az utolsó próbálkozásom a Színművészetire. Mielõtt kirúgtak volna, azt mondták a felvételiztetõk: "Magának gyönyörű hangja van! Miért nem próbálkozik ezzel érvényesülni? Tanuljon tovább!"
Teljesen megdöbbentettek, mivel minden színi felvételimen azon imádkoztam, hogy csak énekelni ne kelljen! (Ugyanis - ahogy már írtam- szüleim, és egész környezetem azt hitette el velem, hogy "medve hangom" van, és nem tudok énekelni.)
Szóval, életemben elõször dicsérték meg a hangom, és ez váratlanul ért. Ezután valami intuíció azt súgta meg, hogy előző életemben fekete rabszolga férfi voltam, nagy lázadó, akit mindig levertek, és a Felsõbb Erővel való legintenzívebb kapcsolatom az volt, amikor spirituálékat énekeltem. Én, erről úgy döntöttem, hogy elhiszem, és azt is, hogy ebben az életemben énekesnőként kell kiteljesednem. Hatalmas erőkkel repültem bele ebbe az új világba, s egy évi zeneiskolai énektanulás után felvételiztem a Bartók Béla Konzervatórium Jazz-tanszakának ének szakára, ahova egészen kalandos úton, de felvettek.

De ebben a csodálatos évben, amikor minden sikerült, és minden arannyá vált, amihez értem, más nagyszerű dolog is történt velem. Láttam, hogy ki van plakátozva, hogy Jeles András "Monteverdi Birkózó Köre" (a kor legelismertebb underground színháza) felvételit hirdet. Mondtam is Kozma Gyurinak, hogy ezt megpróbálom, de ő lebeszélt errõl, mondván, hogy épp elég nekem, hogy elkezdjem a jazz konzervatóriumot, és Jeles különben sem szeretne.
Hát jó! Lemondtam róla. De mit ad Isten, a nagy Gondviselő? András felhívta Gyurit, és nálunk tartották a felvételit, ahol én háztündérként sürgölődve - forgolódva, akaratomon kívül (de végül is minden vágyammal) bekerültem a Jeles Színházba. Egyszerre jártam a Jazz tanszakra s a "Monteverdi Birkózó Körbe", s mindkét helyrõl még csekély ösztöndíjat is kaptam. Folyamatosan azt éreztem, hogy milyen jó nekem lenni! 3-4 hónapi jazz-énektanulás után már koncertet szerveztem magamnak az FMK-ban, és ettõl kezdve 4 éven keresztül egyfolytában jazzt játszottam. Sűrű évek voltak, elképesztõen sűrűek! (És persze folyamatosan szerelmes is voltam!)

A rendszerváltás új erőket mozgatott meg, és sorra nyíltak az új helyek is. Elsõként koncerteztem a Tilos az A-ban, ahol évekig klubom is volt. (Az FMK-ban 6 évig nyomtam.) Aztán jött a Fekete Lyuk, a Hold, a Tölgyfa Galéria. Suli, éjszakázás, 1 évig a Jeles színház, koncertek, új helyek, új fejek, szerelmek, elõadások, média, szóval 100%-os volt a tempó! (Szerencsére ennek az elbűvölően sűrű idõszaknak szinte minden napja le van írva, amit majd egyszer napló formájában kiadatok. )

És persze, ebben a lenyűgözően gazdag időszakban ismertem meg Lőrincz Gyurit is, aki 1990. április 3.-a óta (amikor a Tilosban lehozta a koncertemre a kölcsönmikrofont) a társam.
A férjem, gyermekeim apja, a zenésztársam.

Így az életem hamarosan gyökeresen megváltozott, hiszen 1991. július 30-án megszületett fiunk: Lőrincz Lázár Gáspár.

Anya lettem!

Lőrincz Gyurival való tomboló szerelmünk igen eredményes lett : ’91. július 30-án 4,20 kg-mal megszületett az oroszlán-gyermek: Lőrincz Lázár Gáspár. 180 °-os fordulatot hozott az életembe. A városból kiköltöztünk Pest mellé, egy kis faluban vettünk családi házat, merthogy a gyereknek kell a kert és a jó levegõ. Jó darabig nem volt telefonunk, TV-nk, autónk, s Gyuri akkor még hetente 3 napot lejárt Debrecenbe az apukája Kft-jébe dolgozni.

Én pedig egyedül otthon Lázárral, a külvilágtól teljesen elszigetelve. Elõtte 7 évig folyamatos pörgés, szinte minden este bulizás, úgyhogy a nagy váltás bennem azt az érzést szülte, mint amikor egy vadkancát zablára kötnek, és meg akarnak szelídíteni. Csak az anyaság hatalmas ereje volt erre képes, hogy leföldeljen. Már elmúlt 1 éves Lázár, amikor elementáris erővel elkezdtem vágyni egy kislányra. Testvér kell! Lázár mellett közben befejeztem a Jazz Konzervatóriumot, hisz mikor született, volt még egy évem hátra.

Így a diploma után (’92. május) egész lényemet átadva egy kislány gyermek befogadásának, júliusban ismét megfogantam, s ’93. március 26-án megszületett Lõrincz Lili Hanna.

Nagy öröm volt, s a két kicsivel bizony rengeteg munka! De megérte, mert nagyon jól sikerültek!

Közben belül folyamatosan kerestem a saját zenei utamat, mert bár nagyon-nagyon szerettem a jazzt - s szeretem mind a mai napig - úgy éreztem, nem énekelhetek egy életen át standard-eket, meg kell találnom a saját stílusomat, a saját szövegeimmel. ( És ez a folyamat még azóta is tart, bár azért születtek igen jó számok…) Gyuri, Lázár születése után pár hónappal vett magának egy computert, hozzá olyan programokkal, amivel elindult a zeneszerzés útján. Beszippantotta a stúdiója. (Azóta is ott tölti ideje nagy részét, csak már építtetett egy nagyobbat.)

Én, amikor Lázár 3, Hanna pedig 1 éves lett, besokalltam az otthon üléstõl, és leléptem 40 napra N.Y.-ba. ( Emiatt azóta is van még némi bűntudatom… Kevesebb időre akartam menni, de elhittem, amit egy tarot kártya jós mondott: a 30.-és 40. nap között kapom N. Y.-ban az egész életre szóló tuti szerződést, mint művésznő. Persze, hogy nem történt semmi (leszámítva, hogy ez idő alatt kétszer megloptak), mindenesetre egy életre megtanultam, hogy nekem soha senki ne mondja meg előre, mi lesz! Csak magamra hallgatok. )

Kicsit csavarogtam Amerikában, sikerült eljutnom New Orleansba is, ahol végig élvezhettem egy jazz fesztivált. Nem sokkal, miután hazajöttem, nekivágtam egy újabb Komédium Színházas előadásnak.

Az előzőt egyedül csináltam, írtam, rendeztem („Önkitárulkozó és másokat is nyitogató Soma-show”), a következõt Szabó Ildikó Zazi rendezte, a ruhát hozzá Király Tamás tervezte, és egy nagyszerű zenekar játszott a hátam mögött. A zeneszerzõ Gasner János és Juhász Gábor volt, parádés tehetségekkel volt tele a darabom. „Soma-sámán est” volt a címe, a férfiakkal való, és a férfiakon keresztül az önmagammal való kapcsolatomról szólt. Fél évadon átment a színházban, s az utolsó elõadáson, ami a 29. születésnapomon volt május 29-én, már nagyon fájt a torkom. Erre a begyulladt torokra pár nap múlva ráénekeltem, és már kész is volt a hangszalag csomó.

A tudatosság útján (29-től 33 éves koromig)

Ez a hangszalag csomó volt életem eddigi legdurvább betegsége. Másfél hónapig folyamatosan köhögtem, a végén már vért köptem. Az Orvostovábbképzõ Egyetem gégészetén kezeltek, és 4 antibiotikum kúra után közölték, nincs más hátra: le kell, hogy metsszék lézerrel! Ettõl teljesen kikattantam, de már mindent vállaltam, hogy véget érjenek a szenvedéseim. És akkor az egyik legjobb barátnőm - aki a gimi elsõ évétõl barátnõm - Sebestyén Erzsébet, följött Pestre 5 napos kineziológia tanfolyamra.

És itt egy kis kitérő a barátságról.
Úgy gondolom - és érzem -, hogy láthatatlan szálakon össze vagyunk egymással kötve. Egymáshoz közel álló emberek esetében ezek a szálak különösen erõsek. Az igazi barát attól lesz azzá, mert akaratán kívül is segíti és emeli a másikat. Így az én barátnőm természetesen éppen akkor (és nem véletlenül!) jött föl Nyíregyházáról (mert akkor még ott lakott) Pestre, amikor én már péntekre ki voltam írva műtéti idõpont egyeztetésre.

Hazajött kedden, az első tanfolyami nap után, és sugárzott: "Gyöngyi, megtaláltam, megtaláltam!"
És valóban, hatalmas tehetséggel azonnal ráérzett az izom tesztre (az izom igen és nem válasz adására), és született kineziológusként hip-hop máris bent volt a tudatalattimban. Oldott (stresszoldásnak hívják a kezeléseket) kedd-szerda-csütörtökön, és péntekre már nem volt mit megműteni. Azzal együtt, hogy rávezetett az öngyógyítás útjára - mert ez a módszer erről szól - nagyon sok mindent megnyitott bennem.

Ráébredtem, hogy a torkom - mint az önkifejezés energiaközpontja - jelezte nekem, hogy torkig vagyok, tehát változtatnom kell. Hogy az önkifejezésem bent rekedt, s az út, amin eddig mentem, nem visz tovább.

Ekkor már június volt, gyönyörű nyár. A falunk szélén van 2 bányató is, úgyhogy miután elvittem a gyerekeket az oviba, felpattantam a biciklimre, és le a tóhoz. Átúsztam, majd megszárítkoztam a parton. Ezek a parton töltött idők egyre hosszabbak lettek. Igényeltem. Kb. egy hónap múlva eljutottam oda, hogy végig, amíg a gyerekek az oviban voltak (9-tõl 4-ig), én semmi mást nem csináltam, csak álltam a tóparton (mindig szembe a nappal) és néztem a víz tetején játszó fényt.
Nem írtam, nem olvastam, nem beszélgettem a strandolókkal. Ekkor nem is dohányoztam (nem hiányzott), egész nap elvoltam gyümölcsökkel, vízzel. Tisztultam kívül-belül.

Kb. 2 hónap után már annyira elvesztettem az időérzékemet, hogy vinnem kellett magammal az ébresztő óránkat, mert megszűnt az idõ. Mikor háromnegyed 4-kor csörgött (6-7 óra után) mindig meg voltam lepve, hogy elszaladt az idõ! Ott megtapasztaltam az ürességet, aminél nagyobb gazdagságot azóta sem éltem meg! Sikerült kapcsolatba lépnem legbensõ szellemi vezetőmmel. Megtanultam meditálni. Életem legboldogabb, és legteljesebb idõszaka volt, amit köszönök a férjemnek is, akitõl 5 olyan hónapot kaptam ajándékba, amit tisztán magamnak adhattam. (És ő milyen csodálatos társ volt végig! Mindig csak dicsért, biztatott: Jól van Mazsoli, jól csinálod!") Ugyanis ekkor munkát sem képzett le a sors! Már annyira elszálltam, hogy ott tartottam, hogy kinéztem Váctól nem messze egy falut, ahol volt olyan eladó ház, aminek a telkén volt tó. Gondoltam: odaköltözünk, és én jól elmeditálgatok életem végéig.

És akkor megkerestek az A3 (késõbb Msat) televíziótól, és felajánlották, hogy szerkesszek és vezessek hetente műsort. Gondolkodási idõt kértem. Kimentem a tóhoz, és kapcsolatba lépve a belsõ hanggal, megkérdeztem, mi legyen, mi a helyes döntés. Eljött az idõ, hogy leföldeljem magam. Úgyhogy bevállaltam, és közel egy évig vezettem a saját műsoromat.
30. születésnapomra nagy műsorral ajándékoztam meg magam. A Petőfi Csarnokba szerveztem le 2 részes koncertet: "Földön-égen" címmel, amit az Msat Tv is közvetített. Sikerben, munkában elértem egy szintre, megint eljött a változás ideje.
Ezután 3 év töltekezés és építkezés következett. Vártam, hogy folytatódik a TV-zés, de sehonnan nem kerestek meg. De időmet nem vesztegetve, munkához láttam. Magamon dolgoztam.

Ősszel beiratkoztam ejtõernyõs tanfolyamra, mivel tériszonyos voltam. Elhatároztam, hogy szembenézek a félelmemmel. Sokat kaptam ezektől az ugrásoktól. Még az év elején bérletet váltottam egy fitness szalonba, és a heti 3 edzésbõl azóta sem engedek. (Bár azóta már nem fitness, hanem astanga jóga, bringázás, kocogás, gépi pilates és úszás a mozgásaim.) Felkerestem régi mesteremet: Horváth Eszter Liszt díjas operaénekesnõt, s elkezdtem újra hangképzésre járni hozzá.
Ősszel beiratkoztam jazz-balettra (másfél évig csináltam), majd jávai táncra (fél évre), majd szakrális indiai táncra és flamencóra jártam néhány hónapig. Folyamatosan mozogtam.

Mellette ezotéria kurzus, kineziológiai tanfolyam, szóval, minden síkon, magamon dolgoztam. És hála Gyurinak: mindezt finanszírozta.
Ekkor sokat tudtam lenni a gyerekkel is. Gyuri pedig komponált a kis stúdiójában, én pedig kísérleteztem az új hangzással; tapostam az utat magam fele.

A média által kapott alkalmi munkák pedig folyamatosan voltak.

Ebben az időszakban nagy erõvel, magával sodort egy vágy: Női rádiót csinálni!
Másfél évig fanatikusan dolgoztam ezen az álmon (rengeteg embert gyűjtve magam köré), de e helyett egy egészen más rádiót vonzottam be: Magyarország elsõ internetes kereskedelmi rádiójának lettem egyik alapítója.
97-ben még egy fontos dolgot megéltem: 7 és félévi együttélés után összeházasodtam gyermekeim apjával, Lőrincz Györggyel. (Ismét a "kis hang" utasított, hogy: itt az ideje!)
5 héten át terveztem és szerveztem a 3 részbõl álló szertartást, amire gyermekeink is emlékeznek, hiszen akkor Lázár már 6 múlt, Hanna pedig 4 és fél éves volt.

Krisztusi kortól a Ló évének bejöveteléig

Elindult az Indexradio (www.indexradio.hu). Közel 2 évig csináltam benne a műsoraimat. Nagyon élveztem az internet adta korlátlan szabadságot. De nem csak az internet szabadságát, hanem az utazásét is. 33 évesen Barcelona, aztán London (3-szor egymás után), majd Amerika (N.Y., Miami, L.A., Chicago), majd Mexico-Amsterdamm, a szeptember 11-i tragédia után pedig azonnal újra látni akartam N.Y.-ot. (Elõtte egy kis belazító erőgyûjtés Amsterdammban). A legmeghatározóbb utam Mexico volt. Guadalupe megmutatta nekem a mennyei női energia lényegét. Éberségre törekedve folyamatosan keresem a feladatomat, hogy miként és miben kell szolgálnom a Felsőbb Erőt.

Ebben a belső útban '95. május óta folyamatosan segit a kineziológia, amihez az óta nagyon sok féle önismereti és öngyógyító módszer jött még. Sokat segít (ett) önismereti utamon az írás is. (15 éves korom óta rendszeresen írok naplót.)
De az írás már nem csak magamnak szólt. 2001. tavaszán elkezdtem írni a "STYLE" nevű havilapba, 2002. májusától pedig az AMAZÓNA nevű nõi magazinba.

2002. február 12-én (a ló évének bejövetele napján - és én "tüzes ló" vagyok) debütáltam új zenekarommal, melynek neve: Soma MG (azaz: mamagésa. Innentõl kezdve használom ezt a művésznevet.)

És ami még igen meghatározó volt ebben az idõszakban: az a leánylakás. 2001 március 8.-án azzal ajándékoztam meg magam nőnapra, hogy kivettem az Andrássy úton egy - minden túlzás nélkül mondhatom- mágikus kis lakást, ahova hetente két napra elvonultam. Elképesztõ szabadság és boldogság zúdult rám ekkor! Azt éreztem, mindegy mit csinálok (a zebrán megyek át, főzök, énekelek, a gyerekekkel vagyok, írok, mosogatok, stb.) egyformán boldog vagyok.

Tudtam, hogy van egy hely, ahol végre életemben elõször totálisan önmagammal lehetek. Ilyen még nem volt korábban. 18 éves koromig ott voltak a kistestvéreim, utána 2 év Debrecen, amikor is mindig laktam valakivel, majd felköltöztem Pestre, ahol először Ősi Gyula bácsit gondoztam, utána nem sokkal Kozma Gyuri barátom háztartását vezettem, majd jöttek a saját gyerekeim. Mielőtt megtaláltam ezt a kis lakást (totálisan a Bazilikára nyíló panorámával) egy éven keresztül mondogattam a családomnak, hogy én is alkotó ember vagyok, mint Gyuri, én is szeretnék időnként egyedül lenni, a magam ritmusában élni (hiszen Gyurinak mindig volt saját stúdiója, ahova elvonult), míg egy nap ( sose felejtem el, vasárnapi nap volt), a fiam Lázár elém állt, és közölte: "anya, ciki vagy, ez már szánalmas, hogy egy éve mondogatod. Vagy megvalósítod, vagy nem beszélsz róla többet!" Igaza volt. Másnap bementem akkori munkahelyemre az Index rádióba, és kolleganõm Barbara közölte: "elköltözöm az Andrásy úti albérletembõl, a természetbe vágyom, ha tudsz valakit, akinek kell, szóljál." Yess!!! Sugárzó arccal mentem haza, közöltem a családdal: megvan a leánylakásom, a "Chanselysse"-n! Ide csak két módon jöhetett föl hozzám Gyuri, (ez kiváló terep volt a szerepjátékra, amit kapcsolatunk 3. évétõl rendszeresen játszottunk, színesítve vele házaséletünket.), vagy úgy, hogy õ volt a szerelõ: Géza (amikor csöpögött, leesett, javítani kellett, stb. tehát férfimunkára volt szükség), akkor én voltam Tecuka, vagy úgy, hogy Sziang Pej voltam a gésa, akinek a szolgáltatásait óránként 10000 Ft-ért élvezhette. ( Ilyenkor mindig magázódtunk, és persze mindig megkérdeztem, hogy van a kedves felesége.).

Ez új dimenziót nyitott mindannyiónk életébe. A gyerekek ekkor már 9-10 évesek voltak, és pontosan látták, érezhették azt, hogy ez igen jó hatással van rám. Mindig egy sokkal sugárzóbb, derűsebb anyukát kaptak vissza. Megértették és elfogadták ezt a helyzetet ők is. Hosszú évi együttélés után időnként a legtöbb, amit a másiknak magunkból adhatunk, maga a hiányunk.

Itt még jobban belemerülhettem az írásba, meditációba, és mindabba, ami közelebb vitt önmagamhoz.

2002- a ló évétől a 2003-as robbanásig

Az Amazona nevû női site-ot másfél évig csinálta Sisso, /Szilágyi Szilvia/, addig rendszeresen jelentek meg itt írásaim.
2002 őszétõl a Lapcom Kiadó is felkért egy női rovatba írni, így a Kisalföld és Szeged címû újságokba kezdtem el publikálni.
Lapok jöttek és mentek, a Style a ló évében megszűnt, viszont ugyanezen év szeptemberében felkért a Playboy, hogy a Fórum rovatba írjak. (Ez közel egy évig tartott.)

2002 nyarán rámtört a színházazhatnék, s irdatlan belsõ erõkbõl összehoztam a Szigeten /a Torony Galéria--Open Art helyszínen / egy elõadást. A darabot én írtam: "Hét fejezet az álmokból " címmel, és 12-en valósítottuk meg.

Olyan volt, mint egy zenés szürreális utazás, nagyon megszerettem, és mindenképpen szerettem volna folytatni a munkát. Az Új Színház Stúdiója, és a Thália Színház is befogadott volna minket, de bárhonnan is próbáltam pénzt szerezni, sehonnan sem sikerült. No de "nincsenek véletlenek, csak mi vagyunk éretlenek" - ahogy szoktam mondani - ma már hiszem, hogy mindennek megvan a helye és ideje. Zenekaromban néhány tag lecserélődött, így új nevet kapott a csapat:" Soma Jazz Apple" lettünk. (Folyamatosan nagyszerû zenészekkel játszom.) Februárban behívott a TV2 a Big Brother VIP 2. csapatába. Tanulságos 5 napot tölthettem bent nyolcad magammal. Ennek egyik fõ hozománya az lett, hogy kiderült, hogy milyen gondos anya és háziasszony vagyok, s hogy milyen remekül főzök. Meg is keresett Kökény Tamás a TV2-tõl, hogy a Lazacban vezessem reggelente én a főzőmûsort. Egy hónapig főzőcskéztem, nagyon élveztem, csupa pozitív visszajelzésem volt, no de sikeres műsoromat hamarosan megfúrták. Ehelyett mást hozott az élet: 2003 májusában bekerültem a Rádiócafeba m-sorvezetõnek. /Már vártam a felkérést, ugyanis mágiáztam .../

Megkaptam a péntek délutáni kávéházat, amit imádott Szasza kollegámmal együtt vezettem 4-tõl 8-ig, majd rögtön utána, 8-tól 10-ig a saját műsoromat. Ennek a címét saját magamtól loptam, már az Indexrádióban is volt "Élet és Élet" c. műsorom. Nagyon élveztem a rádiózást, az egyik legklasszabb médiaműfajnak tartom. Rengeteg nagyszerű emberrel, jó fejjel ismerkedtem meg. A barátságokból munkakapcsolat is lett. Az "Élet és Élet" alá- és bele, a zenéket Cyborg Templár gurította, akivel egy darabig együtt koncerteztem. Õ a bakeliteket rakta alám, én pedig többnyire saját szövegeimet, dallamaimat énekeltem. Ezt is nagyon élveztem, úgy éreztem ez a fajtaéneklés új utakat nyitott a kreativitásomban.
A másik ilyen fontos barátság-munka kapcsolat lett a rádióból Relé /az akkori Decketek-bõl/, aki összerakta a 3.magyar Sunset Cafe CD-t, amin 2 dalt én énekelek, ebbõl csak egy van feltüntetve, az utolsó, a VÁKUVÁ.
Ez a dal egy halandzsa dal, azt, ahogy született, úgy hívom: kegyelmi állapot.

Gyuri behívott a stúdióba, hogy mutat egy dalt, mit szólok hozzá. Azonnal elvarázsolt, és már a 4. taktusnál mondtam: "azonnal kapcsold be a mikrofont! "Azt se tudtam mi a harmóniamenet, mi a periodicitás, hogy milyen dallamot, vagy szöveget énekelek rá, csak azt éreztem: énekelni vágyom!" És olyan könnyedén, maguktól gurultak ki a hangok a torkomon, ahogy ősszel egy falevél lehullik. De közben tele voltam belül fénnyel, örömmel, ami vitt magával egem is. Ez meg is hozta a gyümölcsét, ez lett a legsikeresebb dalunk, ami külföldre is kikerült az angliai BMG Bambuddha Groove egyik albumának utolsó dalaként.

Ezen a nyáron két film forgatásán is feltüntem, az egyik: Herendi Gábor: "Magyar vándor"-ában dominaként, a másik produkció: Jeles András: József és testvérei.
2003 őszén elindult a TV2-n a Megasztár, ahova engem kértek föl az öttagú zsűri egyedüli nőtagjának. Elvállaltam, és nagyon hálás vagyok érte a sorsnak! Egyrészt nagyszerû emberekkel dolgozhattam együtt, másrészt úgy érzem, én magam is sokat fejlődtem attól, ahogy megláttam (mert ez volt a feladatom) azt, hogyan lehetne más jobb, profibb, erõteljesebb. /Nyilván ugyanezeket magamtól is megkérdezem./ Minden tudásommal gyakorlom az éberséget, törekszem az őszinteségre, amivel nagyon fontos az életben, hogy megtiszteljük egymást! És persze azt is tudtam, tudatosítottam magamban, hogy az őszinteség, vagy "igazság" (mindenkinek saját igaza, igazsága van) csak akkor ér valamit, ha az a másikat segíti, emeli. Amennyiben nem, nincs létjogosultsága. Néha nem volt egyszerű ezt a feladatot keresztül égetni magamon. Ráadásul igen sok bántást is kaptam, hirtelen rengeteg irigyem lett - fõként a zenész szakmából, volt tanáraimtól, kollegáktól. De ez is kellett, megedzett. Segített abban, hogy stabilabb, autonómabb legyek. Minden jó valamire, rajtunk múlik, hogy tudunk-e élni az adott dolog előnyeivel. Ami még külön ajándéka volt a Megasztárnak, hogy ennek hozományaképpen több CD-n is együtt dolgozhattam Presser Gáborral. (Neki egy musical válogatás CD-jén, és a "Túl a maszathegyen" c. meselemezen, illetve a saját, "Teljes ebéd" c. CD-men.)

A 2003-as év nagyon sok mindent hozott egyszerre, nagy lett a hajtás: rádió, TV, írás, folyamatos koncertezés és fellépések, CD-n való munka, és nem beszéltem még a legfőbb és egyik legédesebb feladatomról: az anyaságomról.

Külön kitérő - Anyaság

Lázár 2003-ban már teljesen kamasz volt, Hanna akkor kezdett belépni ebbe. Én ezt az időszakot abszolút szórakoztatónak éltem meg, nem okozott különösebb problémát az õ tinédzserré válásuk. (Bizonyos szempontból nem volt könnyű dolguk, a nagy elfogadásban nem egyszerû megtalálni a lázadási lehetőségeket...) Fokozatosan egyre kevesebbet igényeltek a szülõi együttlétből, de ekkor még nagyon is mellettük-mögöttük kellett lenni. (Bizonyos szempontból most is.) Mindig úgy voltam vele, hogy a napi fõtt kaja különösen fontos nekik, hiszen most épül föl a testük, és ezt soha nem bíztam a menza kajára. (Erre mindig büszke voltam, és vagyok most is.)

Ami viszont igen nagy változást hozott: az új ( immár saját) "leánylakás", amiből ők szép fokozatosan kifúrtak. Három és fél éven át béreltem az Andrássy úti kis lakást, amikor is a mellettem levõ háznak letúrták a tetőszintjét, és elkezdtek ráépíteni. Ekkor ébredtem rá arra a tényre, hogy innentõl kezdve folyamatosan zajnak leszek kitéve, (igen érzékeny vagyok a zajokra, plusz, ha nem húzom el a függönyt, belátnak a munkások, mivel a legfelsõ szinten volt a lakás), és hogy 4. éve egy idegen ember (a főbérlő) zsebébe rakom a pénzt, és akkor úgy döntöttem: hitelt veszek föl, és megkeresem, megveszem a saját "leánylakásomat." Pontosan Lázár 13. születésnapján találtam meg, ősszel megvettem, és elkezdõdtek a felújítási munkálatok, amik a következõ év elejére fejezõdtek be. Akkor még nem sejtettem, hogy azon év őszén (2004) Lázár bekötözik, mivel egészen máshova szerettük volna, hogy iskolába járjon, mint ahova végül is felvették.

A Sors úgy hozta, hogy új iskolája (Közgazdasági Politechnikum) az immáron saját "leánylakásomtól" egy metró megállóra volt, így szinte automatikusan adódott, hogy Lázár beköltözött. (Egyébirányban napi 3 órát tömeg közlekedhetett volna, másfél óra oda- és vissza úttal, amit én kifejezetten embertelennek tartok.) Heti 3 napot vele voltam, hétvégénként együtt, a rá következõ szeptembertől (2005) pedig Hanna is beköltözött, mivel fölvették a Kisképzőbe (Képzőművészeti Szakközépiskolába) ami neki is egy metró megállónyira (vagy 8 perc sétára) volt/van a lakástól, csak neki a másik irányba. Úgyhogy anyai ösztönnel és éberséggel, szinte mérnöki pontossággal - akaratomon kívül - "véletlenül" épp ott találtam meg "magamnak" a lakást, ami mindkettejük iskolájától egy megállóra volt/van középen. Innentõl teljesen átszervezõdött az életünk. Vagy a gyerekekkel voltam, vagy Gyurival kettesben, persze időnként õ is feljött a lakásba, illetve egy darabig ott voltak a közös hétvégék, amirõl a gyerekek (egyre, ahogy nőttek föl) kezdtek lemondani, hiszen - teljesen normálisan - már nem ránk vágytak, hanem a barátokra, hétvégi bulizásokra. Örülök, hogy megsegíthettem õket a leválásban, és megtapasztalhatták a bizalom és az önállósodás ilyen szintjét és módját. A saját autonómia igényem rájuk is átterjedt, azóta is rendszeresen egyeztethetünk, ki hol tud egyedül lenni, merthogy ezt mindannyian igényeljük. Az együttlétet, és az egyedüllétet egyaránt. Úgy gondolom, ez kivételesen jól működik nálunk, bár tudom, hogy ez luxus, életünk egyik legnagyobb luxusa.

Az új út: spirituális tanítás (2003 - 2011)

A 2003 őszén induló Megasztár - aminek az elsõ három szériájában voltam zsűritag több új dolgot hozott, de ezek közül a legfontosabb a 2004 január elsõ hetében induló Nők Lapja Café-s munkám volt. Így visszatekintve, magam sem sejtettem még akkor, hogy ez a munka mennyire meghatározó lesz számomra. Akaratomon kívül is egy új utat nyitott számomra, mégpedig azt az utat, amit már hosszú idõk óta minden asztrológus mondott: a gyógyítás-tanítás útját. Én ezt nem akartam elhinni. Nem akartam elhinni, hogy a gyógyító-tanító szolgálat a sorsom, az életfeladatom. Valahányszor ezt mondták, mindig azt válaszoltam: "persze, indirekte a színpadon, a művészeten keresztül." Erre mindig az volt a válasz: "nem, nem, direktben." Ezt 7 évvel ezelõtt nem csak elhinni, de elképzelni sem akartam. A Megasztár alatt és után sok helyre hívtak "megmondó néninek", de soha sehol nem vállaltam zsűrizést, egyedül a Nõk Lapja Café-s munkámban vettem a bátorságot, hogy életszemléleti tanácsadó legyek. Ráadásul elõször ezt sem akartam. Amikor megkerestek, elküldtem őket, mondván, hogy nincs több munkára kapacitásom. De szívósak voltak, újra megkerestek, s amikor újra végiggondoltam, hogy ezt akarom-e, azt dobta a gép, a belső hang, hogy konfliktusban, nehézségben, krízisben levő embereknek kezdjek el tanácsot adni. Többen megkérdezték, hogy mire föl, mire azt válaszoltam: bárkitõl kérhetünk tanácsot, a szomszéd nénitõl, vagy a zöldségestõl is, bárkitõl van jogunk tanácsot kérni, az pedig, hogy elfogadjuk, elhisszük-e, komolyan vesszük-e, csakis rajtunk múlik. A másik válasz pedig az: hogy a saját életem konfliktusait is mindig meg tudtam oldani.

Másfél év után több mint 120 levélre válaszoltam, amikor is azt éreztem: ennyi levélben már elmondtam a világszemléletem, vagy abbahagyom az egészet, vagy hozzáteszek a dologhoz. Mint mindig, most is a Belső Hang válaszát vártam, ami egyértelműen azt mondta: tanulj tovább! 2005 szeptemberében elkezdtem pszichológia tanulmányaimat a Miskolci Bölcsész Egyesületnél, (akkor Nagy Lajos Király Magánegyetemnek nevezték), ami mint holisztikus szemléletű iskola, igen sokat adott nekem. Sajnos ez a képesítés nem lett akkreditált, (3 évig tanultam ott, nem csak pszichológiát), de később, 2009-ben – erre építve- kaptam egy kompetencia bizonyítványt „Személyi és életvezetési tanácsadó”titulussal. 2006-ban megismerkedtem a családálltás módszerével - azóta közel 100 családálltást néztem végig különféle terapeuták által- s mindez totálisan beszippantott a gyógyítás útján.

(Emellett pszichodráma, pszichoterápia, közel egy évig supervizióba is jártam, mozgásterápiás foglalkozásokra is elmentem, NLP-s alapképzésre, stb.szóval egyre több gyógyító és önismereti módszert ismertem meg, fedeztem föl úgy, hogy a kineziológiai oldások alkalmanként de azóta is folyamatosan jelen vannak az életemben.) 2007-és 2009 között két éven át a Nők Lapjában is elindultak a személyes tanácsadásaim, aminek a varázsa valóban a személyesség volt, azaz, hogy nem ismeretlen embernek válaszolok, hanem egy hús-vér emberrel azonosulhatok, és gyakorolhatom az együttérzés, az iránymutatás, ráébresztés, megláttatás felelõsségét. Ebbe igen sokat kellett beletenni, de adott is. A tanácskérõ levelek pedig csak szaporodtak, és én fanatikusan vetettem magam bele a válaszokba. Önszorgalomból 7 év alatt 4000 levélre válaszoltam, amik közül 1200-at a bennem élõ Klára szigorúan rendszerezett. Egyszerûen hajtott a vágy, hogy láthassam a típus problémákat. (A végén már ránézésre éreztem azt, ami egy levélbõl kijött, de ezzel eljutottam belül egy telitettségig.) És ez a telitettség újabb fordulópontot hozott az életembe, belsõ erõ kényszertett arra, hogy elkezdjem a személyes terápiáimat. El kellett hinnem magamról, hogy tudok már annyit, hogy azt használjam, tovább adjam mások megsegítésére. Éreztem, hogy már nem elég a tanács, "kalács" is kell, úgyhogy 2009. márciusában "lelki wellness" néven elkezdtem - kizárólag nőkkel - a csoportterápiáimat. Ezek annyira sikeresek lettek, hogyha kétszer ilyen sűrűn indítottam volna õket is telve lettek, volna a csoportjaim. Szájról- szájra adták a hírt a nők, és egyre többet akartak, így 2010-ben megszülettek az egy hetes önismereti és belső erő fejlesztő nyári táboraim is, amit magam állítottam össze, és általam választott társterapeutákkal, segítőkkel vezetek. 2009-ben - kitűnő eredménnyel - fejeztem be tanulmányaimat, a szakdolgozatomat pedig: "A megváltozott férfi-női kapcsolati és szerepminták az átívelő generációkon" címmel írtam meg, ami nem született volna meg ezen évek rengeteg személyes tapasztalata nélkül.
Eközben egyre több elõadásom lett, amivel jártam - és azóta is járom- az országot. '08. márc. 5.-én indult el Bp.-en a saját klubom, aminek az "Ébresztő előadások" címet adtam, és amit két éven át minden hónap elsõ szerdáján tartottam. Szintén 2008 márciusában indult a Nők Lapja Cafe Club is, szintén az én szervezésemben, ahol megivott vendégekkel beszélgetek az adott témáról. (Ez csak egy évig tartott.)

Emellett párhuzamosan folytak a média munkáim és az énekesnői utam is. (Irdatlan sokat dolgoztam, dolgozom, ezek a pörgés évei, de úgy gondolom, ez így is van rendjén.)
2006 decemberétõl 2007 õszéig műsorvezető - szerkesztője voltam szombat esténként egy MTV 1-en menõ sorozatnak: "Testi mesék" címmel. Ez egy tudományos-ismeretterjesztõ-szórakoztató-show műsor volt.
'05. tavaszán megjelent saját albumom: "Teljes ebéd" címmel, majd '08 novemberében a következõ: "Balansz" elnevezéssel.

Négy könyvem jelent meg ebben az idõszakban: Ébresztő, Ébresztő 2 (a Sanoma kiadásában, a legtanulságosabb NLCafe-s válaszleveleimbõl szerkesztve), majd 2010-ben a Nemek igenje és most 2011 áprilisában az: Új egyensúly - Fordulópont a férfi és nő viszonyában (ezek már a Jaffa Kiadó által). Ez utóbbinál a szakdolgozatomat is felhasználtam.
A könyvbemutatók és előadások ezáltal még inkább besűrűsödtek, amiket nagyon élvezek. Missziómnak érzem az "ébresztgetést", úgy, hogy közben nevettessek is, ami egy azonnali oldás, amire most igen nagy szüksége van az itt élőknek.

Emellett a zenészek továbbra is, jöttek-mentek újabb is újabb zenekari névvel, jeleztem az újabb reményteli próbálkozásaimat. A Soma Jazz Most után a Libidó következett. (Ezen két zenekar lenyomata a két CD). Utána egy nagy váltás mellett döntöttem: 19 év után abbahagytam a férjemmel való közös muzsikálást, és 2009. decemberében a saját női zenekarommal az Éva Komplex-szel debütáltam a Gödörben. Ám egy év múlva rájöttem, nem a nemiséghez kell ragaszkodni, hanem a rám hangolódó remek zenészekhez, így egy év múlva már három lány helyett három fiút hívtam el a zenekarba, ami a VANAVAN nevet kapta.

2009-tõl egyre több önkéntes munkát vállaltam el, és mivel '98. óta van egy közhasznú alapítványom. ( Nők 2000 - Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány) Azért tettem mindezt az alapítvány keretein belül, hogy immáron más alapítványokkal, egyesületekkel együttműködve legyenek referenciáink, hogy pályázhassunk. Szeretnék a jövõben hátrányos helyzetű nőket ingyen táboroztatni. (Sajnos idén ez nem jött össze, megpróbáltuk) Aki fölmegy az alapítvány site-jára, a "tevékenységeink" linkben olvashatja mi mindent tettem az elmúlt években. Minden nincs fönt, hiszen a csömöri testi-szellemi fogyatékos intézettel 3. éve igen szoros a kapcsolatom, ezt már nem lehet számokra, alkalmakra lebontani. Emellett hátrányos helyzetû nők, és mélyszegénységben élő cigányok azok, akiknek rendszeresen adok az erőmből, időmből. (Amit egyébként egyre tudatosabban osztok be, illetve oszt be az én szigorú belső Klárám.)

Ami még fontos az életemben: 2010. májusában, 6 és fél év után új rovataim lettek a Nõk Lapja Cafe-n. A válaszadói rovatom helyett két új alrovatom lett: az egyik a kommentelés műfajában (általam kiválasztott hírekre reagálok), illetve a szabad üzenet. Jól jött a megújhodás, és élvezem ezt a feladatot.
 

A zenélést leszámítva valójában egyedül vagyok a munkáimban. Egyedül írok (még jó hogy), egyedül találom ki a táboraimat, csoportfoglalkozásaimat. ( Bár 2008 óta van egy kiváló asszisztensem, Demeter Éva, aki egészen 2015 decemberéig volt a segítőm, azóta alkalmi rendezvényszervezőmmé lett), de valójában egyedül állítom össze a foglalkozásaim menetét. (Ebben nagy szerepet játszik az intuíció is), egyedül tartom az előadásaimat, az alapítványom nevében a jótékonykodásaim is többnyire szóló műfajúak ( kivéve a Bódis Kriszta által szervezett Ózd-Hétes alkotótáborokban való jelenlét, és az Olvassunk együtt mozgalom szervezett felolvasásai). Nyilván el fog jönni az ideje majd a csapatmunkáknak is.

2011. májusában egy nagyon izgalmas előadáson vehettem részt, amit mexicoi-magyar barátnőim ( Daniela és Zuleika Hernandez Faith) szerveztek meg. Élveztem a csapatmunkát és az új feladatot, hogy végre újra egy különleges előadásban lehetek művésznő. (Nagyon hiányzott már ez a fajta jobb agyféltekés munka.) A leghíresebb mexicoi dalokat énekeltem spanyolul (bár nem beszélem ezt a nyelvet, érzem, hogy nagyon fekszik a torkomra) mellette sámánasszonyként improvizáltam több jelenetben is.

Valójában annak is érzem magam: egy XXI. századi sámánasszonynak. ( Kb. 10 éve derült ki, hogy van egy plusz lengőborda párom, akkor ezt meghallva nagyot nevettem.)
Ráadásul egy olyan egy olyan XXI. századi sámánasszonynak, akinek tudatosan kell integrálnia a szerepeit, hogy egyben lehessen anya, vénuszi nõ, fõpapnő, gyógyító, tanító, barátnő, szerető feleség, írónő, embertárs, művésznő és üzletasszony is, hiszen alapvetõen a saját vállalkozásaimból élek.

Emellett élete végéig tanuló diáklány (jelenleg a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézetben tanulok, ami már most nagyon sokat ad/ott nekem). Itt egy tanévet csináltam végig, és az ott tanultakat a saját stílusomban használtam, fejlesztettem tovább. Különösen hálás vagyok magáért az ott elsajátított légzés technikáért, aminek a neve: „vivation” vagy más szóval: „energia” légzés, amit azóta is hatékonyan használok a különféle vezetett meditációk, belső utaztatások során.

2012-től 50 éves koromig, azaz 2016 nyaráig

Már az előző évtől elkezdtük mindenfelől azt hallani, hogy ebben az évben lesz a „világ vége”. A maya jóslatok szerint lezárul egy korszak (az 5. napkorszak), ami azt jelenti, hogy egy újabb kezdődik el. Erről nem csak a mayák írtak, több más felfogás szerint eljutottunk egy korszak végéhez, ezzel egy új kezdetéhez. ( Ezt a lezárandó időszakot voltak, akik „vas korszaknak”, más rendszer „sár korszaknak” nevezte.) Részletkérdés, minek nevezzük, de valahogy mélyen belül én is azt éreztem: igen, valóban korszak-fordulóban vagyunk. Eljutottunk az anyagba szakadtság, anyagba süppedtség legaljára. Soha még nem volt ennyire távol az emberiség a szellemitől, és ennyire közel az anyagihoz. Felesleges ezt olyasmivel minősíteni, hogy ez „jó”, vagy „rossz”, hiszen ezek a jelzők bizonyos mélységben-magasságban semmit nem számítanak. Ezt is meg kellett élni, tapasztalni, és hálás vagyok érte, hogy ennek az időszaknak én nem csak szemlélője, de intenzív részese is lehettem. Ez volt életem első olyan éve, amikor két könyvet írtam, ráadásul mindkettőt szexuális témában, illetve ennek a dominanciájával.

A Tiszta szex c. könyvemet mind a mai napig az egyik legnagyobb „fény erejű”, leginkább felszabadító könyvemnek tartok. Már az előző év első felében tudtam, hogy 2012-ben ezt fogom megírni. A leghosszabb időt talán az vette el a fejben való rákészülésben, hogy végiggondoltam: mi az, amit megírhatok, kitárhatok, tovább adhatok, hiszen férjem, gyermekeim vannak. Több, mint fél évi gondolkodás után végül is a férjem mondta ki – miután megkérdeztem őt, mi a véleménye - hogy: „írj meg bármit, amiről úgy érzed, hogy adsz vele.” S mivel a fő célom az volt, hogy az évszázadok, évezredek során a szexualitáshoz tapadt szégyeneket, bűntudatokat elkezdjem szétzúzni, eloszlatni, segíteni, lerakni, feldolgozni, így a könyv gátlástalan lett. Rájöttem, hogy hogyan is várhatnám el, hogy mások elkezdjék a gátlásaikat lerakni, amíg én nem tudom, merem.

Ezen könyv sikerén és lendületén felbuzdulva életemben először kért meg a kiadóm arra, hogy még az évben (ősz elejéig) írjam meg az Afrodiziákumok című szakácskönyvemet. Rados Richárd tudta, hogy nem csak szeretek, de tudok is főzni. Tudom, ez szerénytelenül hat, de az elmúlt évtizedek alatt nem több száz, de bátran mondhatom: több ezer embert etettem meg a főztömmel. (Ez az egyik hobbim, vagy minek is nevezzem.) Ráadásul életem első TV-s szereplését is a szexualitás- főzés témájában való írásomnak köszönhetem, amikor is ígéretet tettem egy „szexuális szakácskönyv” megírására, így tudtam, hogy eljött az ideje, hogy ezt az ígéretemet beváltsam. Merthogy az ígéreteket illik betartani. (1987-ben jelent meg az Élet és Irodalomban egy részlet a tervezett szexuális szakácskönyvből, és még a megjelenés hetében felhívott Déry János, hogy az MTV-n levő „Az éjszaka” című élő adásban levő műsorában mutassak be belőle részleteket. Valójában ezzel indult – sőt, mondhatom robbant be a TV-s karrierem.)  Így hát ebben az évben még a korábbi időszaknál is többet dolgoztam. Először is: kutató munkába kezdtem, hogy az elmúlt 2 évezred során mi számított afrodiziákumnak, és miért. Amitől a könyv holisztikus lett: belevettem a fizikai szinten kívül (alapanyagok minősége és hatása) az érzelmi oldalt is, hiszen az ételbe nem csak az anyag kerül bele, hanem a szándék és az érzések, amivel elkészítjük, majd tálaljuk őket. Sőt, a figyelem, amivel elfogyasztjuk. (A családomnak, barátaimnak is szoktam mondani: nem szeretek evés közben beszélni, mert enni is egész lényemmel szeretek.) A könyv első felébe került egy főzés minta (a paprikás krumpli elkészítésén keresztül),  amiben megmutatom, milyen, ha elkezdünk játszani az érzékszervek kinyitásával. A könyv megírása után jött a fotózás, ami nem egyszerűen étel otózás volt – az nem is illett volna a könyv szellemiségéhez - hanem a lefőzött ételekhez való kompozíciók, installációk megépítése, sőt, alkotása lett belőle, amit ezúton is köszönöm barátomnak (fogadott bátyámnak) Miklóska Zoltánnak, akivel azóta is rendszeresen együtt dolgozom.

Ezen a nyáron meghívást kaptam Magyarország  egyik legbarátságosabb jazz fesztiváljára a Cserfő Jazz Land-re, ahol megismerkedtem a fesztivál kitalálójával, vezetőjével: Tiborcz Ivánnal, és a triójával az elkövetkező 2 évben rendszeresen játszottam.

Mindenesetre ezeket az éveket alapvetően az intenzív könyvírás, az ahhoz való anyaggyűjtés, tanulás, és erre való szellemi hangolódás jellemezte. Ezek inspirálták az előadásaim repertoárjának a bővülését is, ugyanis a könyvekkel párhuzamosan az előadások is megszaporodtak. A kurzusok, nyári táborok pedig ugyanígy maradtak.

2013 év elején írtam meg a négy előadásból álló „Hogyan ne sárkányosodjunk el?” című könyvemet, és a megszokott munkáim mellett (előadások, kurzusok, táborok) az év 2. felében létrehoztam a „Csokapaszi” nevű zenekaromat, akikkel a 2014 év eleji debütálás után másfél éven át játszottunk kisebb-nagyobb rendszerességgel. Az elmélyült szellemi munka mellett a zenélésre kevesebb időm maradt, mindenesetre az akkori gitárosommal, Halper Lászlóval folytatott több hónapos alkotói munka nagyon inspiráló volt. Nélküle feltehetően nem is vonzottam volna be azt a gitárost, akire évek óta vártam, de erről majd később. A 2013-as év egyik ajándéka volt az Everness fesztivál, ahol több előadásommal voltam jelen, amik viszont azonnal gyökeret vertek számomra az elkövetkező évekre is a fesztiválon való jelenlétre.

2013 év végére teljes mértékben kimerültem. Totálisan lefárasztott ez a non-stop pörgés. Szó szerint az életkedvem elment. Kiégtem. Semmihez nem volt sem kedvem, sem erőm. l

Lementem két hétre pihenni a balatonfelvidéki házunkba, ahol télen, a hegyen totál egyedül lehet lenni. Csak az adta a mindennapi tevékenységem fő motivációját, hogy ha nem fűtök be, kifagy a valagam. Semmire nem vágytam, és éreztem, hogy most egy nagyobb lélegzetvételű pihenésre, megállásra van szükségem, és hogy ehhez most nem elegendő az itthoni téli táj, úgyhogy 2014 februárjában 4 hétre elmentem Thaiföldre, ahol az volt a célom, hogy olyan szigetet keressek, aminek a partja déli fekvésű, hogy minél hosszabban nézhessem a víz tetején csillogó napfényt. Egy hónapig ez volt a fő időtöltésem, és sikerült visszatöltődnöm.

Emlékszem, amikor végre megtaláltam a vízparti bungallómat (spontán kerestem), aznap olyan lumbágóm lett, hogy mozdulni alig bírtam. Mikor ez beütött, bementem egy medencébe, és azt mondtam, addig fogok most úszni, vízi tornázni, amíg újra nem tudok egyenesen járni. És akkor, ott a vízben, úszás közben, lehunyt szemeim mögött (életemben először) tisztán megjelent előttem Szepes Mária néni (idős korában láttam és hallottam őt), és tisztán, kivehetően hallottam a hangját: „elfogyott az az üzemanyag, ami eddig vitt. Már nem tud tovább hajtani a szüleidnek való bizonyítani akarásod. Mást kell találnod!”

Jó darabig zokogtam, és világossá vált számomra, mostantól a szolgálat az új „üzemagyagom”, hajtóerőm.

Thaiföld teljesen feltöltött, és miután visszatértem, 2014-ben újabb komolyabb munkát igénylő könyvbe raktam energiáim nagyobb részét, ez volt az azóta is népszerű, és bizonyos szempontból hiánypótló „Öngyógyító könyv”-em,  amiben az általam 20 éve használt önismereti, öngyógyító technikákat gyűjtöttem egybe.  Több hónapon át írtam a sok-sok módszerrel kapcsolatos személyes élményeimet, és az ehhez tartozó szakmai irodalmat. Ebben az évben két meghatározó módszerrel ismerkedtem meg: a biodinamikus craniosacralis kezelésekkel, 2014 nyarán az újabb Everness fesztiválon pedig az akkor még RTS Method nevű módszerrel, aminek később Holographic Healing lett a neve. Minderről az eddigi utolsó könyvemben,  a 2015-ben megjelent  „Egységben önmagammal” című munkámban részletesen is írok. Ezt a módszert hónapokon át tanultam is, és az ott kapottakat nem csak beintegráltam a saját életembe – ezúton is köszönet érte Kalászi Gábornak, a módszer kitalálójának - de beépítettem előadásaimba, kurzusaimba is. Ez a könyvem sorrendben a 9., és azt éreztem, hogy ez nem csak a számsor végét jelzi, hanem egy korszakét is. Ezzel a könyvemmel (ami három egymásra épülő előadást tartalmaz) éreztem azt, hogy összefoglaltam és átadtam az addigi tudásom. Ebbe sűrítettem bele épp aktuális életszemléletemet, világlátásomat, és azt a rengeteg begyűjtött információt, amit az alatt a közel 49 év alatt begyűjtöttem. (Csak hogy meglegyen a harmadik 9-es is…) Viszont eljutottam oda is, hogy most egyelőre elég a különféle módszerekből, gyűjtögetésből, eljött egy magasabb szintű integráció ideje! Mindazt, ami megvan, érdemes mélyebb szinten megemészteni, és mindebből kialakítani, megformázni és megvalósítani a saját utamat! Úgyhogy jeleztem a kiadómnak, hogy egyelőre nem írok, szükségem van egy szünetre, hogy újjal, mással tudjak az olvasóimhoz visszatérni.

Emellett elkezdett a zenélés is egyre jobban hiányozni, és abban is újra kezdtem el vágyni. Ahogy a könyvet leadtam, szinte azonnal bevonzottam azt a zeneszerző, gitáros alkotótársat, akivel azóta is együtt zenélek. A ’92-es születésű fiatalember, Schlosser András épp a gyermekeimmel egyidős. (Lázár ’91-ben, Hanna ’93-ban született.) 2015 márciusában kezdtünk el alkotni, tudva, hogy a júniusi Everness fesztiválra egy teljesen új repertoárt szeretnénk zenekarral bepróbálva a közönségnek bemutatni. A 7. találkozásunkra már 14 új saját dalunk volt. Azóta is érezzük ezt a kölcsönösen inspiráló alkotói kémiát. A 25 évi férjemmel való közös zenélés után zeneileg is egy új korszak kezdődött az életemben. (Mindenesetre  hála neki a VANAVAN zenekarban való jelenlétéért, mert most is ő a szaxofonos, és a hangszerelés is az ő feladata). Új hangzású zene, és a szövegeimnek is más attitűdje van. Ezek a dalok már nem annyira rólam szólnak, sokkal inkább azokról a megfigyelt törvényszerűségekről, amit az évek során begyűjtött tapasztalataim hoztak, és az emberekkel való sok-sok személyes belső munka mutatott meg. A 2015-ös júniusi debütálás az Everness fesztiválon jól sikerült.

Ez a fesztivál sok szempontból rengeteg munkát, élményt és tapasztalást hozott nekem. Az év elejétől kezdtem el szervezni a saját „öngyógyító falumat”, ami valójában a 2014-ben megjelent Öngyógyító könyvemet keltette életre. 34 gyógyító-tanító-önismeretet-öngyógyító folyamatokat segítő embert szerveztem be az általam megtervezett szakrális térbe. A tér a 8-as szám szimbólumára épülve volt felosztva és az adott égtájak fele beépítve. ( Középen a 4 elem, a „jines” térben a vérvonal, és test tisztítását segítő módszerek – Éva sátra, családállító sátor, és „egyéniző”- a „jangos” térben inkább a szellemi-lelki szintű tisztulásokat segítő módszerek, technikák jelentek meg, és a lélek vonalat tisztító RTS Method módszer.) Emellett a „jines” hangolású térben volt a jurta, ahova csak nők léphettek be. Itt 3 reggelen át tartottam hálaadás a nőiségünkért szertartást.

A nőkkel való szakrális munkám az elmúlt években egyre dominánsabbá vált. 2014 őszén indítottam el a „szakrális méh tisztító szartartásaimat”, ami számomra is sok-sok felismerést és erőt hozott. Minden túlzás nélkül mondhatom: minden egyes férfi energetikai lenyomatának az elengedése által egyre mélyült a férjemmel való kapcsolat. (Jelenleg épp az érett szerelem korszakában vagyunk benne, bízva abban, hogy ez még tovább mélyül, épül, és további új szinteket hoz, az immáron évek óta kölcsönös hűségben mélyülő szerelmünkbe.)

Mielőtt belevágtam volna a méh tisztító szertartásaimba nagyon fontos volt azzal szembesülnöm, hogy az előtte 6 éven át meglevő, több cm-es miómámat meggyógyítottam. ( Ebben benne volt a több éves belső munka, és feltehetően a gyógynövény alapú progeszteron is.) Ugyanis még 15-16 éve, az Andrássy úti „leánylakásomban” elkezdtem a saját méhem tisztítását, azzal a mexicoi elengedés gyakorlattal, amiről a Tiszta szex c. könyvem végén is írok. A szertartáson is ezt a módszert használom, viszont ahogy az egész föl van építve (ami legalább olyan fontos része ennek az alkalomnak) azt én találtam ki, raktam össze. Ez kiemelten fontos missziója a munkásságomnak, azt érzem, hogy a nők fájdalmainak, sérüléseinek a transzformálásához külön erőket, képességet kaptam. (A visszajelzések is ezt bizonyítják.)

Szóval a 2015-ös Everness fesztiválon volt saját falum, jurtám, 2 előadásom, és debütáló koncertem. Nagyon sok munkát jelentett, viszont sokat adott azzal szembesülni, hogy ennyi mindent tudok csinálni, és ilyen módon össze tudom fogni a tudásaimat.

A fesztivál és a táboraim után az ősz ismét Londonban talált. Először 2014 szeptemberében mentem ki Londonba. Szinte varázslatos volt, ahogy a tervekből, álmokból megvalósult az a 6 hét, amit először ilyen huzamban kint töltöttem. Az első inspiráció a nyelvtanulás volt. Viszont tudva, hogy London drága város, úgy terveztem, hogy akkor hétvégenként dolgozom is. Rendezvényszervezőmnek, Demeter Évának köszönhetően megismertem a londoni szervezőmet, Juhász Editet, aki Stage in London nevű cégével a kinti magyaroknak szervez programokat. Ebben a 6 hétben (amikor is én hétfőtől péntekig nyelviskolába jártam) minden hétvégén volt munkám: 1 előadás, 5 kurzus, 1 koncert a Lengyel Kultúra Házának Jazz Clubjában. (A Posk-ban .) Ennyi munkával, kint léttel fejlődtem is a nyelvtudásomban – azóta meg valamicskét vissza, merthogy ezzel állandóan, de legalábbis rendszeresen foglalkozni kellene, hogy szinten tartsam, sőt, továbblépjek.) Izgalmas volt közel 50 évesen beülni a gyerekeimmel egykorú fiatalok közé az iskolapadba… Én-határ feszegető volt, amit folyamatosan tanítok, most tapasztaltam is.  2015-ben viszont már csak három és fél hétre mentem ki, ebből 3 hetet ismét megállás nélkül végig tanulva, dolgozva, a végén pedig 2-3 napos utazással megajándékozva magam. Idén, 2016-ben ez még tovább rövidül másfél hétre. És nem a Brexit, vagy egyéb más okok miatt, hanem azért, mert eljött a saját vállalkozásom elindításának az ideje. Erről most akkor egy kicsit részletesebben:

A január hónapot immáron évek óta a könyvírásnak szenteltem, megszokva, hogy ezt a hónapot üresen hagyom, semmit nem vállalok, hogy intenzív befele fordulással, szellemi munkával töltsem ezt a hónapot. (A január eleve kiváló erre.) Viszont most nem volt könyvírás. Ehelyett egy olyan szintén intenzív belső munka (mivel én magam intenzív vagyok…), amiben azt gondoltam végig: most hova, merre? Mi a dolgom, mit tegyek, egyáltalán: mit akar tőlem az élet? Ami ezt a befele tekintést még meghatározta: két pályázat megírása. Valójában mindkettő ugyanabban a témában volt, az egyik visszatérő, kedvenc és fő témámban, amiről az Új egyensúly c. könyvem is szól. (A „pszichológiai szakdolgozatomat” is erről írtam. Azért írom idézőjelben, mert az intézmény, - Miskolci Bölcsész Egyesület- ahova, illetve ami által írtam, akkreditálatlan, holott kapott és adott tudását tekintve akár akkreditált is lehetne. Mindegy, ez már nem téma, hála mindazért, amit ott tanultam.) Az egyik pályázat az új egyensúly témában tervezett site működtetéséhez kért támogatásról szólt, a másik ugyanebben a témában egy ősztől induló négy részből álló rendezvénysorozat megvalósulását célozta meg. Egyik sem nyert, de mivel „nincsenek véletlenek, csak mi vagyunk éretlenek” (egyik huszonéves koromből fent maradt mondásom), ezért támogatás nélkül is elindultam a megvalósítás útján. Február elsejétől felvettem egy alkalmazottat (ő Érsek Edit, jelenleg ő az asszisztensem, Demeter Éva más volumenű dolgok megvalósításában segített - még egy darabig), és elkezdtük építeni az oldalt.

És ezzel elindult egy nagyon komoly belső munka is. Mindannyian tudjuk, hogy bármit is választunk, bármi mellett köteleződünk el, valamiről lemondunk. Több hónapon át tartó gondolkodás, meditálás, összegzés, és őszinte magammal való beszélgetés után fokozatosan jutottam el oda, hogy kimondjam: igen, most már nem csak elhiszem, amit kb.2 évtized óta szinte minden asztrológus, aki belenéz a precíz számítások alapján kidolgozott személyes képletembe elmond, hanem, érzek, és élek is. Vagyis tudomásul kellett vennem végérvényesen, hogy az én életemben a gyógyító-tanító szolgálat a domináns, a zene, művészetek a 2. helyen áll. Persze, azon keresztül is lehet gyógyítani, tanítani, sőt! De szemmel láthatóan nekem ezt dominánsan direktben kell tennem. Roppant érdekes megélni azt, hogy az egy dolog, hogy mire vágyunk, az pedig időnként lehet más, hogy az élet mit akar tőlünk. A személyes vágyak és a sorsfeladat nem feltétlenül fedi egymást. Helyére kellett raknom azt, amit az élet is mutat: a zene nálam a másodvonal. Ezt az idei, 2016-os Everness is megmutatta. Miközben igényes és sikeres koncertem volt, az előadásom és a work shopom a maga műfajában – többek szerint- a fesztivál legsikeresebb és legerősebb programjai között volt.

Úgyhogy az évek óta tervezett „gyógy-színház” ötletemet (aminek közel 3 éve megvan a forgatókönyve is) jelenleg el kellett tolnom időben későbbre. Ha lennie kell, úgy is lesz. Erre most végképp nincs időm, ráadásul ez nagyon más minőséget is kívánna tőlem. (Előtte bele kellene mennem a színház világába.) Most viszont elkezdtem aktiválni az eddig igencsak alvó üzletasszony énemet is. Hiszen az új egyensúly témában tervezett site létrehozásához, működtetéséhez ez is kell. Nagyon izgalmas teremtő folyamatban vagyok benne. Előtte voltak bennem félelmek, hogy vajon az üzletasszony karakterem mennyire fog „ráülni” a bennem levő gyógyító-spirituális tanító-művésznő énemre, de mára ezt is a helyére raktam. Úgyhogy idén nyáron a táborok és egyéb elfoglaltságaim mellett az őszi napfordulón való indulás előkészítésén van a hangsúly.

Az, hogy ennyire tudok a munkára fókuszálni több mindennek is köszönhető. Egyrészt annak, hogy a tudásomban, és annak átadásának az időzítésében eljutottam ide, másrészt annak, hogy a libidómat sokkal hatékonyabban tudom szublimálni, nem szórom már annyira szét az erőimet (sok előnye van   50-es korosztályúnak lenni, ráadásul én „új generációs 50-es vagyok”, ami olyan, mint az évtizedekkel ezelőtti aktív 40-esnek lenni), no és ami még nagyon fontos: a gyerekeim kirepültek. A lányom tavaly (2015-ben) szerezte meg a MOME textil szakán az alapképzést. Idén májusban volt az első kiállítása, jelenleg épp az Ozora fesztivál dekorációján dolgozik. A fiam pedig idén szerzi meg a diplomáját a Metropolitan Egyetem média-kommunikáció szakán belül PR-marketing szakmákból. Egy ideje már csak ők diktálják azt, hogy mikor szeretnének velünk lenni. És ebben nem is szeretnék erőszakoskodni. Nagyon erős lelki kötelék van köztünk, ha szükségük van rám, úgy is jelentkeznek.

Ha rám tör a „gondoskodás szükséglet”, így is bőven vannak körülöttem, akik rendszeresen kérik a figyelmemet, belőlem áradó erőt. Az ózd-hétesi asszonyokhoz most már csak évente 1-2 alkalommal járok, főképp adományokat gyűjtök és viszek le nekik. Viszont a csömöri testi-szellemi fogyatékosok bent lakásos intézményével idén 9 éve elég intenzív a kapcsolatom, ráadásul ott személyes támogatottam is van.

2016 janurában – hajnalban, WC-re menet, jött le az Új Egyensúly weboldalam, és az a 4 alkalmas rendezvénysorozat, amiből a Félelem nélkül - ÚJ NŐ születése könyvem lett, ami 2017-ben jelent meg.

Az ujegyensuly.hu oldal létrehozása nagyon sok dilemmát rótt rám. Tudtam, hogy ehhez elengedhetetlen a kereskedő karakterem aktiválása, amit addig teljes mértékben hagytam szunnyadni. Emlékszem, rendszeresen jártam az akkori könyvelőmhöz, és felvettem, amiket mondott, (milyen vállalkozási formát ajánl hozzá), mert úgy éreztem, nem fogadja be az agyam, amiket mond. Szó szerint be kellett törnöm magam az egésznek.

2016 november 3-án (halottak napja után egy nappal) el is indult az oldalam.

Ez a nap nekem egyszerre volt születés és halál, mert az előző napon (konkrétan Halottak Napján) lépett át a másik világba szeretett asszisztensem, barátnőm, Demeter Éva. Nagy hiányt hagyott maga után.

Az év elején lejött négy rendezvénysorozat témái ezek voltak: a nő, a férfi, a gyerek, az isten. Mindegyik témához hívtam 2-2 szakértőt, a végén pedig még egy rádió beszélgetésben másokat is, ebből lett ez a rendhagyó könyv. Rendhagyó, hiszen az egyetlen eddigi könyvem, amiben nem csak én vagyok benne.

Ez az év (2016) nem csak a saját vállalkozás felépítésében, és alapvető új döntések meghozatalában   hozott újat, hanem a kurzusaim stílusát, és főképp célját tekintve is. A februári hétvégi dobogókői kurzusom után azt éreztem: hogy 7 évi múlt tisztítás után váltanom kell, úgyhogy májusban elindítottam JOK néven az új tematikájú hétvégémet. A JOK az első – egyébként sikeres- hétvége után JÖK-re változott, ami azt jelenti: játszás-önfeledtség-kreativitás. Eljutottam oda, hogy a múltról a jelenbe raktam át a fókuszt, hiszen az önfeledt játszásban az ember teljes mértékben képes feloldódni. És ebben a pillanatban, időszakban, amikor kienged, valójában be is enged, ilyenkor lélegzik a lélek. (Lélekzik…) Amikor nem kell tartania magát, nem kell védekeznie, kontrollálnia, akkor ösztönösen elindulnak a szervezet öngyógyító képességei. Azonnal „levegőt vesz”, vagyis a számára szükséges erőket, energiákat tudattalanul is fölveszi, magába szívja. Hiszem, hogy ebben az önfeledtségben, amikor az örök gyerek végre kinyújtózhat bennünk, minden kilégzés lazítás, és minden belégzés töltekezés a körülöttünk levő végtelen erőkkel. Ezt én is nagyon élvezem, és fontos, hogy mindig lelkesítsen, amit csinálok. Hogy én magam is meg tudjak újhodni benne és általa. Illetve, hogy miközben segítem másoknak átalakítani, átdolgozni mindazt, amit optimális transzformálnia, bennem is transzformálódik mindaz, ami éppen kell.

Május végén az 50.születésnapomnak megadtam a módját. 20-án az A38-as hajón volt egy közel 3 órás” Életmű-show-r”-om, amit 5 kamerával föl is vett a hajó stábja, és augusztus hónapban 2 részletben lead az M2 TV-n. Ennek a látványban, zenékben, fellépőkben gazdag estének a kreatív producere és megvalósító segítője az én „több,  mint web mester és grafikus” barátom, Bakos Norbert volt. (Ezt a site-ot is ő tervezte.) Nélküle ez nem jött volna létre, vagyis nélküle nem ez jött volna létre. Izgalmas volt az ő szemén keresztül (videó forgatások, régi fotók, bejátszások, stb…) is végigtekinteni mozgalmas, színes és bátran mondhatom: extra tevékeny fél évszázadomra. Azt is neki köszönhetem, hogy július hónapban kikerül egy 30 dalból álló zenei válogatásom az összes stream-elős oldalra, csak hogy haladjak a korral. Az első videós „Soma Mamagésa válaszol”-t is Norbi otthonában valósítottuk meg. A 7 éven át tartó online, és 2 éven át újságban levő Mamagésa válaszol rovat idén már videón indul(t) el.

Mindezt a sok-sok mindent szerintem nem tudnám ilyen aktivitással és tempóban csinálni, ha nem jógáznék minden reggel, nem segíteném magam a különféle  energetizáló és központba hozó technikával, és ha nem lenne mellettem az én csodálatos, egyetlen és igaz társam, férjem, örök szerelmem: Lőrincz Gyuri! Szóval: hála mindezért!

2017-től '21 évvégéig

2017

Már vártam ezt az évet, ugyanis fiatal korom óta a 17-es a „számom”, és éreztem, hogy sok mindent fog nekem hozni.

Mivel 2016 november elején indult el az ujegyensuly.hu oldalam, a fő hangsúly most a 3.gyermekemre terelődött. (Így neveztem el, és tartom azóta is annak, pedig 2015 tavasza óta van egy csodaszép újfunlandi maci kutyám, Bömpike, úgyhogy akár ő is lehetne az.)

Ennek az oldalnak nagyszerű és hűséges keresztanyukája és főszerkesztője Barok Eszter lett, akiért végtelenül hálás vagyok. https://www.ujegyensuly.hu/szerzo/barok-eszter

Az oldal összefogása, építése, és az arra való cikkek írásán kívül megírtam a Félelem nélkül- ÚJ NŐ születése című könyvemet.

Az évek során teljes mértékben kialakult az évközbeni kurzusok, nyári táborok, méhtisztító szertartások dinamikája.

Nyár előtt és nyár után is általában 2-2 kurzus és 2-2 szertartás van, és 2 vagy 3 nyári tábor.

No és a sok-sok vidéki előadás, és néha-néha egy-egy VANAVAN koncert.

2017 három dologban adott nekem felejthetetlen élményt, ebből kettőt szívesen megosztok. (A 3.-at később, majd annak is eljön az ideje.)

Az egyik az Everness fesztivál, a másik a közvetlenül utána levő mexicoi N.Y.-i és N.Y.-i utam, amikről naplót is írtam az oldalamon. ( https://www.ujegyensuly.hu/szerzo/soma-mamagesa )

Szó szerint közvetlenül, mert hétfőn véget ért a fesztivál, és kedden már repültem.

Brutális pörgés szintre kerültem.

Ez volt az az Everness, ahol az ÚJ Egyensúly csapatomnak 3.alkalommal béreltem saját sátrat, ráadásul a fesztivál egyik legnagyobb és legjobban felszerelt zárt sátrát, ahova magamon kívül 19 előadót, oktatót, nagyszerű szakembert szerveztem be. Minden elfogultság nélkül mondhatom/írhatom, hogy a 2017-es Everness egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb helyszíne volt. Nekem több, mint 10 jelenlétem  volt - vagy hogy nevezzem… szóval volt benne előadás, kerekasztal beszélgetés, meditáció, szertartás, koncert, workshop, szóval minden irányban „spriccoltam”.

Nagyon sokat adtam, és ez adott nekem is.

Viszont végtelenül elfáradtam. (Soha többet ilyen pörgést. Túladtam, és legfőképp az Evernessnek, no de ez az én döntésem volt. Utoljára mentem bele ilyenbe, úgy látszik, el kellett menni a falig.)

Mindenesetre a közönség, és a csapat hálás volt.

Ezután először Mexicoba mentem, azon belül egészen pontosan Puerto Escondidoba, Zuleika barátnőm 40.születésnapjára. Micsoda ereje van ott a földnek és az óceánnak! Még soha nem éreztem eddig ezt az erőt. Mikor először letettem a mezítlábamat arra a földre, éreztem, ahogy lefutnak a gyökerek a talpaimból, és tölt a föld. ( Még most is belezsiborgok, ha rágondolok…) Az óceánnal pedig olyan közeli kapcsolatba kerültem, hogy szinte már személynek éreztem ŐT. Igen, ŐT, nagy Ő-vel. kapcsolódtam a szelleméhez, és már azelőtt, hogy elmentem volna San Jose Del Pacifico-ba, ahol sok száz éve úgy tartják, ott lakik a Gomba Szelleme.

Az óceánnak ez a szakasza egy szörf paradicsom. Hatalmas és elementáris erejű hullámok vannak, úszni nem mennek be. Ellenben én! Úgy érzem, hogy az a sok felgyülemlett feszültséget, amit a túlpörgésem csinált, egy ennyire erőteljes dolog csillapíthatja le. Brutál rezgésre brutál rezgés kell! Ahogy mondani szoktam: egyik végletre másik véglet a válasz. De ez a véglet természetes és gyógyító. És hatalmas erejű. Ahhoz, hogy le tudjak lassulni, hogy be tudjak kerülni a jelenbe, egészen az életveszélyig el kellett mennem az óceánnal való kapcsolatomban.

https://www.ujegyensuly.hu/onkifejezes/mexikoi-utinaplo-soma-mamagesaval-szerelmeskedes-az-oceannal , https://www.ujegyensuly.hu/onkifejezes/mexikoi-utinaplo-soma-mamagesaval-melyul-a-kapcsolat-a-termeszettel , https://www.ujegyensuly.hu/onismeret/mexikoi-utinaplo-soma-mamagesaval-minden-nap-kozlik-valamirol-ami-nekem-bejott-hogy-veszelyes

De sikerült lelassulnom, és az, amit a mágikus gomba tanított, életem egyik ALAP élménye marad örökre. https://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/mexikoi-utinaplo-soma-mamagesaval-gombaval-latni-a-let-csodajat

Puerto Escondidóból visszamentem Mexico citybe, ahol csak néhány napot töltöttem, de az extra gazdag volt. Az ország két híres képzőművésze várt rám a reptéren, először náluk aludtam: Marisa Lara és Aruro Guerrero. Múzeumok és kultúra jött, a természet után ezt is szívtam magamba. No és a kihagyhatatlan találkozás Guadalupéval! Már ahogy feljöttem a metróból (ez volt a 3.utam és most metróztam először) megéreztem az energiáját, és mint egy kisgyerek, úgy zokogtam, „anya, anya”! (Ilyet csak ő váltott ki belőlem.)

Innen mentem N.Y.-ba, ahova egy egykori kurzusomon részt vevő nőtársam hívott meg. Ő szervezte nekem a saját manhetteni jóga stúdiójába (egy sarokra a Times Square-től) a kurzusaimat, méhtisztító szertartást az ott élő magyar nőknek. Szerettem, sikeres volt, de N.Y.-ból most ábrándultam ki, és már első este. Amikor kisétáltam a zajos, villogó Times Square-re, az volt a saját magamhoz intézett mellbevágó kérdésem, hogy MIT KERESEL ITT?

Éveken, sőt, évtizedeken át (’94 óta, az első utam óta) vágytam vissza N.Y.-ba (azt éreztem az első ott létemkor, hogy ha nem lennének gyerekeim, nem jönnék haza), és akkor és ott ez a lufi teljesen kipukkant. És azóta is. Hát ezért mentem oda.

Egy illúzióval kevesebb.

Még ebben az évben, vagyis 2017 szeptemberében elindítottam egy újabb 9 hónapos zárt női csoportot (korábban 3 évvel ezelőtt egy 28 fős rákos női csoportom volt), 20 nőtársam volt benne, és „Tikitizi” lett a csoport neve. (Ez a szám ihlette a nevet: https://www.youtube.com/watch?v=tihuetXMG8U )

Izgalmas kihívás volt számomra ennyi nagyszerű, nyitott nőnek minden hónapban újat adni, és közben is tartani velük a kapcsolatot, összefogni a csoportot. „Közelebb az önvalóhoz” lett a 9 hónap koncepciója, és indult a személyiség értelmezésétől, és zárult egy fantasztikus meztelen transztánccal. Sokat adott a velük való együttlét.

2018

2018-ban a megszokott dolgokon kívül (kurzusok, táborok, előadások, szertartások és az ujegyensuly.hu oldalam fölötti anyáskodás, + a következő könyv írása) a legizgalmasabb történés az 52.születésnapom megünneplése volt a Bakelit Multi Art Centerben, ami egy nagyon izgalmas, egykori gyártelepből átalakított művészeti centrum. Ráadásul nem csak az én kísérleti zenés gyógy-színházzal egybekötött show műsorom volt itt aznap, hanem előttem a lányom, Lőrincz Lili Hanna https://www.facebook.com/hannalililorincz önálló kiállítása, amit a méltán elismert Romani Design-os Varga Erika nyitott meg. Nagyon büszke voltam, vagyok rá. Minden anyai elfogultság nélkül írom le, hogy egy kívül- belül szépséges, tehetséges, alázatos, bölcs, jóságos, nagyszerű gyermek, művész, nőtárs. Szóval ez a nap a Bakelitben dupla ünnep volt számomra.

2018-ban a csodaszép Opátiján kívül (Horvátország, Abbázia) a szépséges Szentpétervárra jutottam még el. Igazi lazítás, töltekezés volt. Illetve ezen az őszön Londonban is volt egy előadásom, kurzusom – mint 2015 óta minden évben.

Ezen az őszön részt vettem egy sok lépcsős főző műsorban, versenyben, ami az RTL TV csatornán ment, Konyhafőnök VIP néven, és bejutottam a döntőbe. Igen kegyetlen verseny volt (na ja, hiszen attól verseny…), aminek csak egy apró része volt, hogy ki mennyire tud főzni. Örülök, hogy eljutottam a döntőig, de a versenyek egyre távolabb vannak tőlem. ( és még távolabb, még…még…)

Ez év novemberében előadó lehettem a TED-en. https://www.youtube.com/watch?v=1VlixWfZ3OA&t=17s

2019

2019 januárjában hívást éreztem, hogy jelentkezzek az óbudai Sarlós Boldogasszony templomának ugyanilyen nevű kórusába, ahol 4 szólamban énekelhettem egy kb.20 fős kórussal. Nagyon profi volt a kórusvezetőnk, (Török Andrea), egészen a pandémiáig ki is tartottam a kórus mellett, és ennek nem a római katolikus hit volt az oka, hanem a zene. (Addig sem tartottam magam vallásosnak, de azóta eljutottam oda, hogy a keresztény hit vallási alapjai is megkérdőjeleződnek bennem.) Viszont a Szűz Anya iránti lelkesedésem töretlen, és nagyon jól esett hetente 2-szer őt dicsérő klasszikus dalokat énekelnem. Mondtam is a „zuramnak, Pistának”, (időközben Gyurikám Is’ván lett…), hogy az egykori szabadlelkű vad kanca egy szentasszony lett, aki szabadidejében templomi kórusba jár vagy éppen jótékonykodik. (A csömöri testi-értelmi fogyatékos intézettel 2007 óta tartom a kapcsolatot, személyes patronáltam is van a helyen, hogy most a többi jótékonykodásról most ne is szóljak.)

2019 év elején megírtam a következő könyvem, (ami egy darabig az utolsó volt és tavasszal jelent meg), Harmónia mint döntés címmel. Ezt már nem olyan könnyen, gurulva írtam (pedig előadásokból lett szerkesztve, amik – eddig 2 kivételével- mindig flowban mentek). Éreztem, hogy egy időre most meg kell állnom, míg belülről begyűjtöm, hogy mi akar belőlem, általam megszületni.

Ez év tavaszán, életemben először, álomban jött le, hogy mi a következő feladatom. Szó szerint így mondta a belső hang: „2020 02.22-ére hívj össze legalább 200 nőtársadat, és dolgozz velük azon, hogy az érzelmi testben levő sok-sok harag, fájdalom, ami a mai nőkben ott van, elkezdjen lebomlani.” Húúú, ez nagyon izgalmas volt! Még soha ilyen nem történt velem. Azt már megszoktam, hogy hajnalban, WC-re menet szól a Kis Hang, de hogy ennyire tisztán álomban!

Áprilistól szeptemberig érleltem magamban az egészet, de a valós szervezésnek csak szeptemberben láttam neki. Az első az volt, hogy találtam magam mellé két kiváló rendezvényszervezőt: Angel Vikit és Marján Ildikót.

Időközben új személyi asszisztensem is lett, de később tőle is elköszöntem.

Attól kezdve, hogy elkezdtük szervezni az eseményt, „megtermékenyültem” vele, ezzel keltem, feküdtem, miközben a megszokott dolgaimból nem lett kevesebb. Időközben a 200 nőt felduzzasztottam 808-ra, ez is lett az esemény neve: 808 NŐ teremtő ereje. https://www.ujegyensuly.hu/808no

https://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/808-no-teljes-program

https://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/a-joga-es-a-meditacio-az-ordog-muve-ezert-kellett-a-808-no-teremto-ereje-rendezvenyemhez-helyszint-valtani

2019 másik nagy ajándéka még az volt, hogy elvihettem a 4 testvéremet és az anyukánkat is a meseszép Opátijába, ahol egy nagyon kellemes, tengerre néző lakást béreltünk, és örök emlékeket gyártottunk magunknak.

2019 őszén először tartottam Hollandiában, Hágában előadást és kurzust az ott élő magyaroknak, nagyon jól éreztem magam velük, és egyáltalán: a városban. ( Itt egy pillanatra tudtam szusszanni a 808 NŐ teremtő ereje szervezési munkálataiból.)

Ahogy hazajöttem, pár nap múlva egy misztikus utazásra indultam Dél- Indiába, ahol több, mint 10 szertartáson vettünk részt a közel 2 hét alatt. Nagyon tömény és intenzív volt, rengeteg csodával gazdagodtam, bár ez nekem túl pörgős volt egy ilyen jellegű spirituális úthoz.

De végül is maradtam abban a pörgésben, tempóban, mint idehaza, de közben persze töltődtem is, hiszen Dél- India legerősebb, legősibb szakrális helyeit jártuk végig, mindenütt fehér ruhában, szertartáson.

2020

Nagyon sűrű volt az előző év, és végig azt terveztem, hogy ha lemegy a 808 NŐ teremtő ereje, akkor utána 1-2 hónapra leállok, mert már nagyon vágyom a szemlélődésre, lassulásra.

Ehhez képest…

A 808 Nő teremtő ereje rendezvény minden túlzás és elfogultság nélkül tökéletes lett! Minden úgy ment, mint a legpuhább vajba a kés! Minden alaposan elő volt készítve. Több, mint 20 önkéntes dolgozott ezen velünk, akiket egy külön napon készítettem fel arra, hogyan programozzuk már 3 héttel előre a teret. 12 papnő, (többnyire Veres Kriszta tanítványok voltak) és közel ennyi más módon segítő programozta és tartotta a teret ennek a 8 órás nagyon különleges rendezvénynek. Hála mindenkinek és mindennek, hogy ez a csoda létrejöhetett. Bár nem 808 Nő volt jelen, csak valamivel több, mint 600 az UP rendezvénytérben, így is egy egészen különleges és felejthetetlen élmény lett.

https://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/visszajelzesek-a-808-no-rendezvenyrol

https://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/koszonet-harom-oszlopban-az-almom-megvalosulasaert

6 kamerával fel is lett véve, és Való Gábor barátommal közösen egy kis filmet is varázsoltunk köré, ez még járja- vájja a maga útját.

A 8 órás szeánsz 2.részében volt az a spirál, amit azóta is többen emlegetnek, hogy életük egyik nagy alapélménye, ajándéka volt. Bő 600 nőtársammal együtt transzolhattam, úgy, hogy a spirál tőlem indult, pontosabban én egy csodálatos Bodzán Antal által készített kozmikus istennő szoborhoz csatlakoztam, de én voltam az első, akinek a széttett lába elé beült egy nő, és az elé is egy, és az elé is, és így tovább, míg mindenki le nem ült, és fél órán át előre-hátra dőlve intenzív ki és- belégzéssel, egy – minden túlzás nélkül mondhatom- mágikus tisztulásban vett részt.

Áldás volt az egészen, ez nem kérdés.

Hónapokon át megállás nélkül dolgoztunk rajta, hogy minden gördülékenyen menjen, úgyhogy nagyon vágytam a leállásra, ehhez képest mire lecsengettem az utó kommunikációját az eseménynek, jött a covid, a pandémia, a lezárások.

Ugrott a hónapok óta szervezés alatt álló hágai/hollandiai utam (nagyon vártak vissza), és az erdélyi turném is, ahol több hétre kint akartam maradni pihenni.

Azonnal jött a kérdés: most, hogy a korlátozások miatt ugrik a fő bevételi forrásom, a vidéki előadásaim, illetve a személyes kurzusaim, mit fogok csinálni?

És azonnal jött a válasz: természetesen ugyanezt, (hiszen évek óta ezt csinálom, ehhez értek), csak most online. Úgyhogy elkezdtem az egyéni online konzultációkat, amiket közel másfél éven át csináltam, illetve az online kurzusokat, meditációkat.

Emellett a legfőbb új feladat, ami jött, az a https://segitekegycsaladot.hu/ oldalam létrehozása. Már március végén, hajnalban, WC-re menet (ez nagyon tipikus, így jött le, ugrott be félálomban az https://www.ujegyensuly.hu/ oldalam és a négy alkalmas rendezvény sorozatom is, amiből a Félelem nélkül- ÚJ NŐ születése könyvem lett) mondta a Kis Hang, hogy „csinálj egy oldalt, ahol a mélyszegénységben élő családokat egyenesen össze tudod kapcsolni a támogatókkal.” Húúú… ez nagyon izgalmas, gondoltam, és ahogy reggel fölkeltem, az volt az első, hogy megnézzem, hogy van-e már ilyen, és döbbentem vettem tudomásul, hogy nincs.

Úgyhogy neki láttam okos, hozzáértő barátnőket felhívni, és minden segítség könnyedén érkezett. Minden úgy ment, mint puha vajba a kés, érződött, hogy lenni akar, áldás van rajta. Mindig épp az a segítség, épp az az önkéntes kapcsolódott be, akinek a tudására leginkább szükség volt.

Az egyik legkomolyabb segítő Majoros Szabina (matematikus, banki szakember) lett, aki segített az egészet strukturálni, rendbe és rendszerbe rakni, hogy a Trelloban (ezt a project kezelői felületet használtuk) minden követhető és áttekinthető legyen. Tóth Szilárd adatvédelmi szakértő által pedig szilárd alapokra épülhettünk, hiszen az alapítványom, és legfőképp döntésünk által mindent szabályosan csináltunk, csinálunk.

Így 2020 nyarára (rengeteg átbeszélés, ZOOM-olás, összerakott tudás által) kész lett Magyarország első olyan honlapja, ahol a segítségre, támogatásra szoruló és a segíteni kívánó egyén, család vagy közösség közvetlenül megtalálhatja egymást. A támogató nem alapítványt, vagy egyesületet, hanem konkrét családot választhat, személyessé téve ezzel az adok- kapok folyamatát. Minden család ellenőrzött forrásból jön, többnyire a helyi családsegítő központ jóváhagyásával.

„Hivatalosan” 2020 szept.17-én indultunk el – igen, már megint 17-es, ez a „számom”.

https://www.ujegyensuly.hu/helyem-a-vilagban/segitekegycsaladot-hu-onkentesei

Azóta is egyre bővül a csapat, 2021 év végére már 41-en lettünk, akik önzetlenül segítjük a rászoruló családok felkutatását, az oldalon való megjelenítésüket (https://segitekegycsaladot.hu/nekik-segithetsz/), népszerűsítésüket (https://www.facebook.com/segitekegycsaladot ), kiajánlásukat és támogatókkal való összekapcsolásukat.

Egy év alatt több, mint 100 családon segíthettünk, és többnyire nem 1-2 alkalmas segítségnyújtásról van szó, hanem sokukat a gödörből emeltük ki.

A Segítek egy családot adta rengeteg munka mellett (több száz óra van a létrejöttében), 2020 őszén elindítottam az újabb 9 hónapos zárt női csoportomat 16 nőtársammal. https://www.somamamagesa.hu/kurzusok/9-honapos-zart-noi-csoport

Pontosan indítottam volna, mert november elején (épp az indulás előtti napokban) covidos lettem.

Bármilyen furcsán hangzik, én magam engedtem be a vírust a testembe.

Épp az utolsó héten, amikor még nyitva voltak a strandok (fiatal korom óta fontos és rendszeres mozgásom az úszás), igen fáradtan és lemerülten lazítottam ki a szauna utáni merülő medencében, amikor a Kis Hang átsuhant rajtam, és jelezte, hogy itt van a térben a covid vírus. Uhhh… Az első gondolatom az ellenállás volt, aztán rájöttem, hogy épp az ellenállás az, ami a leginkább vonzza és megnehezíti a küzdelmet, és ekkor automatikusan elkezdtem magamban dúdolni az egyik Quimbi szám refrénjét: „neki megadom magam, neki megadom magam…”.

Másnap pedig már éreztem is a tompaságot, fáradtságot. Nem nagyon voltak tüneteim, csupán 2 napig majd beszakadt a hátam, 2 és fél napig nem volt szaglásom és 4 napig nagyon, 3 hétig kicsit fáradt voltam. Akkor nem köhögtem, utána viszont pár hónapig krákogtam.

Amit viszont fontosnak tartok leírni, hogy aznap jött az infó: „mivel a Covidnak nincs saját tudata, ha mi nem ruházzuk föl tudattal, átveszi a kollektív tudatát.” Köszi, abból én nem kérek, az maga a tömény félelem, így minden nap beszélgettem a bennem dolgozó vírussal, és elmondtam neki: „Kedves Covid vírus! Köszöntelek a testemben. Én a teremtő emberisten vagyok, te pedig egy picike vírus, és az a dolgod, hogy engem még erősebbé, ellenállóbbá tegyél! Szkenneld végig a testem, és erősítsd az immunrendszerem!”

Egy percre nem féltem tőle, de abszolút együttérzek azokkal, akik ezzel másképpen vannak.

Szóval a Szakrális ÚJ NŐ csoportom emiatt decemberben tudott elindulni – épp Luca napján- ráadásul online. Erős kezdés volt, hogy egyből egy Luca napi szertartással indítottunk, magot vetve, mágiázva azt. Négy hónapig, azaz egészen áprilisig, az 5.alkalmunkig minden online ment, ami nekem rengeteg plussz munkámba került, hiszen hónapról-hónapra új dolgokat kellett kitalálnom. Időnként engem is meglepett, hogy milyen izgalmas új gyakorlatok jöttek le, bevetve közben minden létező technikai eszközt. (Míg ZOOM-oltunk, és lenémítva láttuk egymást, közben messengeren párokban dolgoztak, én meg mindeközben emailben küldtem a lefotózott kártyákat, amiket kihúztam nekik/helyettük. )

Mikor végre személyesen találkoztunk egymással, totál eufóriában voltunk órákon át! Még most is melegség önt el, ha rágondolok, milyen magas rezgés volt a térben!

2021 nyaráig voltunk együtt, sokat adtunk- kaptunk, nagyon hálás vagyok a lányoknak, azért pedig külön, hogy a 2022 karácsony előtt megjelenő Szakrális ÚJ Nő könyvemhez ennyi adalékot, tanítást, tapasztalást és gyakorlatok inspirálását kaptam tőlük.

https://www.ujegyensuly.hu/spiritualitas/soma-mamagesa-mit-hozott-nekem-2020-szintlepes-a-belso-tengelyem-tartooszlopom-megerosodeseben

2021

Ez év elején megéreztem, hogy az anyukámnak kilépési pontja van. Egyik reggel zokogva ébredtem, és mondtam az én csodálatos, egyetlen igaz társamnak, örök szerelmemnek, férjemnek, (aki már évek óta nem „Tudomákos Lajos” itthon, hanem „Mértéktartó Is’ván”, és ennek kb.15-20 becézése a legelfajultabb változatokban), hogy most megyek le az anyámhoz, mert érzem, hogy most meghalhat. Valóban nagyon közel volt hozzá, csak egyszer láttam ennyire erőtlennek, 2019 év elején, amikor (egészen biztosan, csak akkor még nem diagnosztizálták) megkapta a Covidot, és kórházban volt vele, ahonnan totális betegen azért űzték el (tesztelés nélkül) egy palack oxigénnel, ugyanis nem kapott levegőt, mert készítették elő a kórházat a Covidosoknak.

Most ugyanilyen erőtlen volt. Egy hétig ott voltam vele, mindenre felkészülve, és csak utána volt annyi ereje, hogy egyáltalán beszálljon a kocsimba, hogy felhozhassam magunkhoz.  

Másfél hónapot volt nálunk, erőre kapott, és közölte, hogy neki nagyon hiányzik a saját otthona, környezete, megszokott élete, vigyem haza. Annyira akarta, hogy muszáj volt megtennem. Ott minden segítségét megszerveztem, nap, mint nap többen is járnak hozzá, így megnyugodtam, hogy biztonságban van.

Ez év tavaszán jött a sugallatt, hogy indítsak el egy online kurzus sorozatot, amibe kapcsoljam be az ujegyensuly.hu oldalam szerzői közül azokat, akik erre nyitottak és alkalmasak. Barok Eszterrel (az oldal nagyszerű főszerkesztőjével, újságírójával és keresztanyjával) már évek óta terveztünk egy országos önismereti klub hálózatot (sőt, én már előtte is sok évvel), és ehhez kapcsolódott Buti Sztanoj Anett, aki az oldal egyik szerzője volt, illetve a Segítek egy családot csapatom egyik önkéntese is egyben, és hármasban elkezdtük összerakni az ÚJ KÖR, azaz https://www.ujkor.net/ oldalamat. Hónapokon át építettük, ZOOM-oltunk a csapat tagjaival, és szeptemberben el is tudott indulni az oldal.

No de előbb még vissza a nyárra!

2020 nyarán három tábort szerveztem, közel 100 embernek. Sokat adott, de sokat ki is vett belőlem, főképp a 3.-ik, aminek a végén rájöttem, hogy eddig tartott az, hogy az önismeret nélküli, illetve az útnak nagyon az elején járó embereket egy csoportba rakjak olyanokkal, akik egy ideje már rajta vannak ezen az úton.

Az első két csoport (mint eddig mind), eufórikusan végződött, a 3. (bár szintén jól sikerült), mégis ambivalensen. Mindenesetre ez a tanítás kellett ahhoz, hogy 2022-től differenciáljam a táborba érkezőket.

Ennek a nyárnak még két nagy ajándéka volt, az egyik, hogy az Egri Bárzenész Fesztiválon nem csak zsűritag lehettem, de egy kiváló jazz zenekarral fel is léphettem. Kilenc év kihagyás után újra klasszikus jazzt énekeltem, és minden túlzás nélkül mondhatom/írhatom, hogy felrobbantottam a Kis Dobó teret. Isteni élmény volt!

A másik feledhetetlen 2020-as nyári élmény a Nápolyból Amalfiba vivő út, és az egész mesevidék! Oda még vissza fogok menni.

Valójában összesen csak 8 nap passzív pihenésem volt a nyár végén, a 3.tábor után, amikor már sírtam a fáradtságtól.

Még így egyben leírni, sőt, elolvasni, belegondolni is fárasztó, hogy milyen pörgés van mögöttem! Kinek, minek, miért, hova hajtom magam?- teszem fel újra és újra a kérdést, miközben persze azért alapvetően élvezem azt, amiben benne vagyok, amit csinálok, csak hát SOK.

A négy weblapom mellett (somamamagesa.hu, ujegyensuly.hu, segitekegycsaladot.hu, ujkor.net) természetesen ugyanúgy mentek a kurzusok, ( https://www.somamamagesa.hu/kurzusok), a méhtisztító szertartások, most már egy ideje mentek az előadások is,  (https://www.somamamagesa.hu/esemenyek ), 1-2 koncert is becsurgott (a művésznő karakterem egy ideje nagyon háttérbe szorult, és ez nem jó…), de legfőképpen az új „gyermekem”, az ÚJ KÖR online, később élő kurzusok összerakása, tartása, és persze mindennek a népszerűsítése a social media különféle platformjain, amik nap, mint nap nem kevés időt vettek, vesznek el tőlem.

No és ősszel elkezdtem összerakni, megírni az eddigi fő művemet, 12.könyvemet, a Szakrális ÚJ NŐ-t.

Önmagam rabszolgájává, Klárikájává kezdtem lenni.

Ezt felismerve elkezdtem a különféle felkérésekre nemet mondani, mert rájöttem, ez most már a lassulás, elcsendesedés és elmélyülés időszaka. Nem a kiáradásé!

Valójában le kellett volna, le kellene állnom, de úgy vagyok összerakva, hogy amit magam elé raktam, amit bevállaltam, abba tisztességgel beleállok, azt végig csinálom.

Ezt a részt 2021 decemberében írom, úgyhogy épp most megy a Segítek egy családot csapatom három karácsonyi kampánya (ebből ez az egyik: https://segitekegycsaladot.hu/muveszetipiac/ ), no meg új dolog is lejött az ÚJ KÖR-ös kurzusok közé (https://www.somamamagesa.hu/kurzusok/felek-hogy-nem-foganok-meg--transzgeneracios-trauma-oldas), no meg beszálltam, (mert hívott a dolog), a dec.21-ei, téli napfordulón levő ÉLETVIRÁGA mozgalom megszervezésébe (https://www.somamamagesa.hu/esemenyek/eletviraga-osszefogas), úgyhogy ez még nem a leállás ideje. De karácsonytól egész lényemmel azon vagyok, hogy behúzzam a fékemet. Már most több időt engedek meg magamnak, nem csak a reggeli 1 órás jóga-tornát, amit semmiképpen nem hagynék ki, enélkül ezt a tempót nem is bírtam volna.

Több, mint 5 éve nem volt időm arra, hogy folytassam az önéletrajzom, mert minden nap jött az, aminek prioritása volt, így erre nem maradt se időm, se erőm – pedig már többen szóltak is, hogy miért nem tudják tovább olvasni.

De tudom, 2022 a lassulás éve, az eddigi fő művem megírásának az éve, a 808 Nő teremtő ereje eseményből készült film bemutatásának az éve, ősztől pedig a 2-3 hónapos szinte teljes leállás (és remélhetően Peruba utazás) éve.

Már most érzem, sőt, programozom, hogy a több hónapos elutazás és szünet után már SOHA többé nem szeretnék, nem fogok ennyi feladatot magam elé rakni, ennyit dolgozni. Érzem, hogy eljött a szemlélődés ideje, hiszen még mindig abból az 5 hónapból élek, amikor 29 évesen a hangszalag gyulladásom után a falunk szélén levő bányató vizét néztem napi 6-8-10 órán keresztül. Azt hiszem erre vágyom most a legjobban.

A gyermekeim fölnőttek, (mennyire, mennyire szeretem őket, és olyan csodálatos, hogy egyenrangúan és őszintén mindent meg tudunk beszélni - ez életem legnagyobb ajándéka), egyenesben vannak, meg kell tudni magamnak engedni ezt, hiszen szeretném is.

Hogy aztán újult erőkkel tehessek a világért, és épp azt, amit a Kis Hang súgni fog, ami az aktuális feladatom, úgy, hogy közben játszok, hiszen ez az egész egy nagy játék- is.