Szia, Soma!

Nagyon szeretem olvasni a Nők Lapja Cafén a válaszaidat, tetszenek a tanácsaid, mindig van, amiből tanulni lehet.

A barátommal 10 éve vagyunk együtt, nagyon szeretem, szeretjük egymást, boldog vagyok vele, igazi társnak érzem. Nemrég volt a kerek évfordulónk, és megkérte a kezem. Igent mondtam, annak ellenére, hogy mindig is úgy éreztem, nekem nem hiányzik a házasság. Féltem tőle, mint a tűztől. 
Mikor megkérte a kezem, boldog voltam, de aztán… tényleg minden csoda három napig tarthat, mert most teljesen leblokkoltam. Úgy érzem, mintha minden megváltozott volna, talán csak kényszerből kérte meg a kezem. 
Félek, hogy a rokonoknak meg kell felelni az esküvő szertartásával (pedig a hagyományos esküvők nem tetszenek), nem akarom, hogy mindenki rám figyeljen. Nagyon sajnálok elkölteni ennyi pénzt erre az alkalomra, nem akarom magamat, magunkat adósságba verni. Nem szeretek mások előtt akár csókot adni a páromnak, mert olyan, mintha mindenki belelátna az intim életembe, az pedig csak az enyém és az övé.
Én Vízöntő vagyok. Sokszor olvasom azt, hogy a Vízöntőknek kell a szabadság, kellenek a kalandok, mindig hagynak maguknak egy kis szabad utat. Eddig nem értettem a dolgot, mert a legjobban vele szeretem az időmet eltölteni, és soha nem vágytam kalandokra. Lehet, hogy pont az esküvő az, ami kiváltja a Vízöntő jellemvonásait?

Igazából nem szeretnék ennyire gyenge lenni, nem akarok megfutamodni, de nem tudom, mit csináljak, hogyan kezeljem ezeket az érzéseket.

Köszönöm előre is a válaszodat!

Bess

Kedves Bess!

Teljesen átélem a szorongásaidat. Én 7 és fél év után mentem hozzá a páromhoz. A gyermekeink akkor már 4 és fél és 6 évesek voltak. Ő már a várandósságomkor megkérte a kezem, sőt utána többször is, de mindig nemet mondtam. Arra hivatkoztam, hogy „ez úgyis csak egy papír, ceremónia a külvilágnak”. Ma már nem így gondolom. Hogy mik voltak a mélyben levő valós félelmeim, már csak okoskodás lenne találgatni. (Talán benne volt a szüleim válása, és az anyai nagymamám tragikus sorsa, aki 34 évesen megözvegyült a háborúban, és egy életen át várta a férjét.)

Mindenesetre egy alkalommal, amikor épp a falunk szélén levő bányatóban úsztam, egy belső hang határozottan közölte velem, hogy szeptember 20-án meg kell házasodnom. Nem volt kétséges, így kellett tennem. Azóta is örülök, hogy hallgattam erre a hangra…
Már jó néhány családállításon voltam, sok hasonló szorongással találkoztam. Ezt a módszert neked is ajánlom, hiszen mindenkinél egyéni, mi lehet a mélyben. Csakis egyénileg lehet kideríteni és feloldani is. A gondokkal való szembenézés és a továbblépés hatalmas energiákat szabadíthat fel, ami természetesen az élet más területeire is kihat.

Sok Vízöntő jegyű barátom, ismerősöm van (anyukám is az), s bár nem szeretem a zodiákus jegyekre vonatkozó általánosításokat, mégis magam is tapasztaltam a jegy szülötteire jellemző szabadságvágyat. (Én Ikrek vagyok, legalább ekkora szabadságvággyal.) 
Szóval azt, ahogyan a kifogásokat keresed, a pszichológiában használatos elhárító mechanizmusok egyikével, az „intellektualizációval” jellemezném. Az elhárító mechanizmusok persze nagyon hasznosak, és szükségesek is. Az a lényegük, hogy amit nem tud a lélek földolgozni, azt valahogy elhárítjuk magunktól. Úgyhogy hagyjuk a zodiákus jegyedet! 
Minden nyitott, egészséges embernek szüksége van autonómiára, szabadságra, kalandokra (ezt megadhatja a munkában lévő kihívás, vagy bármi, ami kiszámíthatatlan, ismeretlen, új, nem kell leszűkíteni a kapcsolati kalandokra). Egy jó párkapcsolat lényege – ezt már írtam is – épp a függetlenség és az elkötelezettség harmóniájában rejlik. Egyedül születünk, egyedül is halunk meg (még akkor is, ha valaki közben fogja a kezünket). Alapvetően egyedül döntünk (felnőtt emberek így teszik, még akkor is, ha társuk van), egyedül érezzük, gondoljuk, éljük végig életünket. És minden egészséges felnőtt embernek szüksége is van a rendszeres egyedüllétre! Ha erről valaki lemond, sosem lesz esélye arra, hogy spirituális értelemben is felnőtt legyen!

Bizonyára nyilvánvalóvá vált 10 év alatt, hogy nagyon szereted a párodat, boldogok vagytok, igazi társnak érzed. Tehát az igazi társad akkor boldog, ha te is. A fullasztó birtoklás számára is az lesz, mert már ezer szálon vagytok összekötve. A házasságtól való félelmeidet kell feloldani, akár a már fent említett módszerrel, akár kineziológus, pszichológus segítségével, akár mindegyikkel. 
Tudom és hiszem, hogy a rituáléknak hatalmas erejük van, így a házasság rituáléjának is. Minden egyes rituálé ősi, archetipikus erejű, évezredek történése rögzült valamennyiünk kollektív tudattalanjában és sejtjeiben. Amikor ezt magunk is megéljük, akkor ez a mélyben levő hatalmas energia felszabadul és felénk áramlik. Épp ezért akik azt gondolják, hogy ez csak egy papír, meg hogy semmi jelentősége, azok alapvetően tévednek.

Bert Hellinger, korunk egyik legnagyobb ma élő terapeutája (aki egyébként papból lett pszichológus) azt mondja: egy ponton túl a párkapcsolat házasság nélkül egymás sértegetése. Házasság nélkül ugyanis egy hosszú távú kapcsolatban azt élhetik meg a felek, hogy: „még várok valaki jobbra, addig te is megfelelsz”. A házassággal, amely évezredek óta szent rituálé, két lélek egymás teljes felvállalásával kötődik össze. Egy pár lettek. Bár itt meg kell, hogy jegyezzem, véleményem szerint a férfi és nő ilyen jellegű kapcsolatára nem pontos kifejezés a „pár”. A kesztyű, a cipő, a cseresznye párban van, és nyilván akkor teljes, ha össze is illenek. Viszont ezek kis különbséggel egyformák, míg a nő és a férfi nem. Éppen a különbségek az izgalmasak, ahogyan kiegészítik egymást, mint két tökéletes, összeillő puzzle. Tehát a pontosabb szó a „kiegészítőm” lenne. (A férfi és a nő egymást kiegészítve lesz egész. A szakrális magyar nyelvben ez az egészség szónak is a szótöve.) Amikor hozzámentem Gyurihoz, éreztem, hogy megemelkedett a kapcsolatunk „rezgése”. Öt héten keresztül szerveztem az esküvőt, amelyet csekély összegből is sikerült nagyon széppé és teljesen egyedivé varázsolni. (Nem kívántam egyik rokonomnak sem megfelelni, viszont sikerült őket elvarázsolni.) Meg kell tanulnod ebben is önállónak, bátornak lenni. Ha az esküvő mellett döntesz, tudd, hogy ez a tiéd, tiétek, senkinek nincs beleszólása, legfeljebb javaslatot tehet, de nektek kell megálmodnotok, hogy milyen legyen.
A csókolózást én is nagyon intim dolognak tartom, de egy esküvői csók a rituálé része. Az esküvőd lehetőséget adhat neked arra is, hogy felnőtt nőként dönts az életedről, a szokásaidról, a saját stílusod, gondolkodásod mellett való kiállásról.
Aki nem akarja homokba dugni a fejét, annak egyszer mindenképpen szembe kell néznie a félelmeivel.

Minden jót, sok-sok erőt, bátorságot és boldogságot:

Soma Mamagésa

Az írás megjelent az Ébresztő! 2 című könyvben és a Nők Lapja Café-n.