07.01.
 
Itt ülök az óceán (azaz a Szerelmem) partján, béreltem egy nyugágyat, emellé most szék és asztal is jár. (Okosabb lett volna valami italt venni ugyanennyiért, és akkor is járna. Mindegy. De ha meg mindegy, minek írtam le?)
 
A kapcsolatom az óceánnal és az itteni anyafölddel napról-napra mélyül.
 
Tegnap Zuleikáékkal elmentünk négyesben egy közeli öbölbe, ahol egymás hegyén-hátán álltak az éttermek, nyugágyas kiülős helyek. Ott sikerült vennem egy gumimatracot, amit fel is avattam (Ma a matracon való lofetálás még nem jött össze, sőt, még az egyetlen és szuper minőségű napszemüvegemet is elrabolta.) Tegnapelőtt vizuálisan és valamelyest testileg találkoztam az óceánnal, de tegnap – és ma is – olyanokat tett velem! Uhh….! Idejét nem tudom, sőt tulajdonképpen még soha semmi nem mozgatta meg így a testem. Ma pl. egy gyönyörű türkiz zöld tarajos hullám úgy fordított át, hogy a testemből csak egy dolog volt kint, a fél karikában hátra hajló lábaim. A fejem benne a vízben a lábaim meg bent a levegőben.
 
Úgy érzem, hogy az a sok felgyülemlett feszültséget, amit a túlpörgésem csinált, egy ennyire erőteljes dolog csillapíthatja el. Brutál rezgésre  brutál rezgés kell! Ahogy mondani szoktam: egyik végletre másik véglet a válasz. De ez a véglet természetes és gyógyító. És hatalmas erejű. Ne de vissza a tegnaphoz! A tegnapelőtti katartikus találkozás után kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az első vízbe menetelem. Ha nem igazolta volna vissza Zulejka, hogy látta, talán én magam sem hiszem el.
 
Ott kezdődik, hogy azért mentünk ebbe az öbölbe és nem a Zikatela-ba (ez a partszakasz neve, ami Zulejkáékhoz közel van), mert itt csendesebbek a hullámok, kisgyerekek is el tudnak lenni. Ehhez képest… Ahogy belementem a vízbe, szinte azonnal hatalmas hullámok támadtak föl. Zulejka úgy fogalmazott – ő a partról, az étteremből figyelt, hogy érzékelhető volt, hogy az óceánt valami impulzus érte. Hogy valami történt, valami megváltozott. Reagált rám. Tudom, hogy ez nagyon abszurdan hangzik, de a barátnőm is érzékelte.