A mai nőt úgy látom magam előtt, mint egy tucatnyi karú sívát, akinek minden keze tele van. Az egyikben egy cumisüveg, a másikban egy laptop, a harmadikban egy rúzs, a negyedikben púder, a többiben fakanál, okostelefon, ecset, mikrofon, vibrátor, hangtál és a többi…
Úgy gondolom, hogy soha, semmilyen korban nem nyílt meg ennyi lehetőség a nők számára, mint most. (Egyébként a férfiak számára se.) Az individualizáció, a technika, a közösségi média és az emberi tudatosság fejlődése vitathatatlanul egy új korszak velejárói, és egyben fontos részei, segítői. És mint mindennek, nyilván ennek is sok-sok előnye és hátránya van. Látom, tapasztalom, hogy a mai kor fiatal nőinek egyik legalapvetőbb problémája a munka-család, karrier-gyerek egyeztetni tudása. És mivel nem Dániában, vagy Svédországban élünk, ahol a kisgyerekes szülők (mindkét szülő!) részmunka idős állásba kerülése államilag is támogatott, ezért ez nálunk hatványozottabban hoz föl eldöntendőket. (Minő véletlen, a svédeknél – ahol nagyon erős szociális háló van kiépítve - a legnagyobb a népszaporulat.)
Ezt a helyzetet még az tudja nehezíteni, ha gyermekét egyedül nevelő szülőről beszélünk. Mert ha a felek valóban társak, akkor kölcsönös megértéssel támogatják egymást, hiszen a családnak, közösségnek (továbbmenve: a világnak) is az az érdeke, hogy a képességeit, terveit kibontó, megélő, megvalósító, elégedett, lelkes emberek éljenek köztünk. Még szebben mondva: emberisten lehetőségek.
Úgyhogy a mai nőben egyszerre több istennő is lakhat. Akár a szűz istennők: Artemisz, Athéné és Hesztia, akik magukban hordozzák a függetlenség és sebezhetetlenség biztonságát, az autonómiát, az önállóan boldogulni tudás képességét, és az ezzel járó öntudatosságot is.
De ezek mellé akár jöhetnek a sebezhető istennők is: Héra, Démétér és Perszephoné is, akiknek mind van valami stressze a férfiakon. No és ott van még a bennünk élő Afrodité, akinek kell a férfi, és szereti is azt, amit a férfinak adhat, és tőle kaphat! Hogy meddig, az más kérdés.
Fiatalabb éveimben domináns volt bennem Afrodité jelenléte. Élveztem, hogy hatással vagyok a férfiakra, és volt idő, hogy faltam őket. Egyfajta szabadság, hogy ennek az istennőnek egyre kisebb a hatása rám, vagy úgy is mondhatnám: halványodik bennem. Végre, több idő, és erő jut másra! Démétér, a nagy anya mindig is ott lakott bennem, aztán amikor megszülettek a gyerekeim, ez természetszerűen tovább nőtt, és azóta is – szerintem örökre – dominánsan tevékenykedik bennem és általam. És aki évek óta egyre inkább irányít, és meghatároz, az Artemisz. A szűz vadász, a nők és kislányok védelmezője. A független női lélek megtestesítője, aki öntudatos, hű önmagához. Még imádkozni is szoktam hozzá.
A gondolkodó emberben ős idők óta volt és van igény arra, hogy definiálja magát: ki vagyok, mi vagyok én, hogy ez is segítse őt abban, hogy az élete irányvonalát, szellemiségét, hitvallását, elköteleződéseit és a valakikhez/valamikhez tartozását lássa. A különböző rendszerek ( zodiákus karakterológia, enneagramm, isten és istennő archetipusok, gelenoszi tioplógia, stb…) mind-mind ezt segítik.
Nyári táboraimban többször dolgoztam nő társaimmal a szerepszituációk meghatározásával. Úgy mint: anya, szerető, (feleség, társ), vénuszi nő, a bennünk élő „főpapnő”,dolgozó nő, barátnő, örök gyerek. Átbeszéltük, hogy ezek a szerepszemélyiségek hogyan, miként jelennek meg és nyilvánulnak meg az életünkben, majd az volt a házi feladat, hogy rajzoljanak egy kört, és a határozzák meg, hogy a felsorolt én minőségek mennyi teret/időt foglalnak el a jelen életükben. (Többnyire az elmúlt fél évre mentünk vissza.) A cél az volt, hogy segítsek nekik kívülről is rálátni a saját életükre, hiszen ha nem tudunk az életünk szemlélőivé válni, tiszta döntéseket sem tudunk hozni. Illetve ez után jött a következő lépés: megtervezni azt a kört, azokkal a kör cikkekkel, amire valójában vágyik, amilyen életet élne.
Emlékszem, egy akkor velem korú (40-es évei második felében járó) nő társam rajzára, ahol a körnek közel a felét az anyai minőség tette ki. Megkérdeztem tőle, hogy a munkája valami segítő szolgálat, vagy olyan jellegű munka, ahol az anyai energia jelenléte elengedhetetlen, pl. óvónő, tanítónő, szociális munkás, nővér, stb… Közölte, hogy nem, egy áruszállító cégnél van az irodán. És mekkorák a gyerekeid? 17 és 21 évesek, válaszolta. Akkor hogyhogy az életed felét kiteszi az anyaság?
Kiderült, hogy az egy dolog, hogy a gyerekek még velük élnek, de ő készíti még nekik az uzsonnát, a kisebbiknek még rendszeresen ellenőrzi a házi feladatát, és napközben, a munkahelyén is rendszeresen gondol rájuk, nem elég, hogy minden nap találkoznak, de még hívja is őket. (Innentől kezdve kértem őt, hogy a tábor hátralevő napjaiban ezt lehetőleg szüneteltesse, elmagyaráztam neki miért.) Nem részletezem, hogy milyen belső munkába fogtam vele, hogy megláttassam vele, hogy ő már nem elég jó anya, hanem túl jó anya – ami azt jelenti, hogy már nem jó anya.
...kattints a teljes cikkért!